3p
A magyar és a román biztosjelöltekre vonatkozó eljárás még folyamatban van, közölte a Privátbankár.hu-val az Európai Bizottság. Ez egyben azt is jelenti, hogy Ursula von der Leyen egyelőre nem fogadta el a magyar kormány új jelöltjét, Várhelyi Olivért. Ennek hátterében ugyanakkor az új román jelöltről kirobbant vita állhat.
Várhelyi Olivér és Orbán Viktor. Forrás: MTI

Orbán Viktor miniszterelnök már szeptember végén bejelentette, hogy Trócsányi László helyett Várhelyi Olivért jelöli uniós biztosnak az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságba.

Folyik a kiválasztás

A brüsszeli magyar Állandó Képviselet vezetőjének jelöléséről azonban továbbra sem döntött az Európai Bizottság.

Ami Magyarország és Románia jelöltjeit illeti, az eljárás folyamatban van. A megválasztott elnök (Ursula von der Leyen) kapcsolatban áll mindkét kormánnyal

- közölte a Privátbankár.hu kérdésére Mina Andreeva, a testület szóvivője, további részletekkel azonban nem szolgált.

Vita az új román jelöltről

Sajtóhírek szerint a jelölési folyamat elhúzódásának hátterében az új román jelölt körül kirobbant vita áll. Ursula von der Leyen ugyanis állítólag elutasította a román kormány új delegáltját, Dan Nicát.

A Digi 24 kérdésére az Európai Bizottság egyik szóvivője azt erősítette meg, hogy a Bukarest által küldött levélben egy olyan személy neve szerepelt, akit korábban már megvizsgált és elutasított a bizottság megválasztott elnöke.

Románia javaslata még nem lett elfogadva. Az Európai Bizottság továbbra is kapcsolatban áll mindkét kormánnyal (a magyarral és a románnal), a kiválasztási procedúra folytatódik

-közölte a testület.

Viorica Dancila román kormányfő ugyanakkor ma azt nyilatkozta, hogy Nicát nem utasította el az Európai Bizottság. Szerinte a testület szóvivője nem mondott ilyet.

Függőben Várhelyi sorsa

Mindez magyar szempontból azért fontos, mert a két biztosjelölt ügyét együtt kezeli Ursula von der Leyen.

A Népszava értesülései szerint a román jelölt kilététől is függ, hogy meghagyja-e az eredetileg Trócsányi Lászlónak szánt bővítési és szomszédságpolitikai tárcát Várhelyi Olivérnél, más portfóliót ad neki, vagy megkéri Orbán Viktort, hogy javasoljon egy másik személyt is, lehetőleg nőt.

Ursula von der Leyen, aki egyébként tegnap ünnepelte születésnapját, már korábban világossá tette, hogy a nemek megoszlását tekintve is kiegyensúlyozott bizottságot szeretne.

Ki az a Várhelyi Olivér?

Mint arról beszámoltunk, Magyarország és Románia eredeti biztosjelöltjeit, Trócsányi Lászlót és a szociáldemokrata Rovana Plumbot összeférhetetlenségre hivatkozva golyózta ki az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága. Őket az illetékes szakbizottságok már meg sem hallgatták, amire még soha nem volt példa az EP történetében.

A Financial Times az új magyar jelöltről, Várhelyi Olivérről azt írta, hogy nagy tiszteletnek örvend, korábban az Európai Bizottság tisztségviselője volt, az elmúlt években pedig Orbán Viktor migrációellenes politikáját védte Brüsszelben.

A Politico szerint Várhelyi nagyon jártas az uniós politikában, közismerten nagyon lojális Orbán Viktorhoz, és határozottan védelmezi a magyar kormány politikai prioritásait a nagyköveti találkozókon.

A lap ugyanakkor egyúttal hihetetlenül durvának nevezi Várhelyit, aki állítólag keményen bánik alkalmazottaival, és nem éppen könnyű ember.

Várhelyit is ki fogják ütni? És mi lesz von der Leyennel? És mit szól ehhez a magyar kormányfő? Videókommentárunk a brüsszeli bokszmeccsről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG