2p
Az olasz miniszterelnökkel beszélt telefonon az amerikai elnök, elég komoly témákról.

A NATO jelentőségéről, a terrorizmus elleni  fellépésről és a Líbiával való megállapodásról  beszélt egymással telefonon  Paolo Gentiloni olasz kormányfő és Donald Trump amerikai elnök szombat késő este.   Donald Trump megerősítette, hogy részt vesz a G7-es csoport májusi szicíliai találkozóján  - közölte az olasz kormánypalota.

Paolo Gentiloni és Donald Trump megerősítették elkötelezettségüket a terrorizmus és a  szélsőségesség elleni küzdelemben, megoldást szorgalmaztak az ukrán válság, a közel-keleti és a szíriai béke, valamint az észak-afrikai helyzet rendezése érdekében. Gentiloni ismertette az Olaszország és Líbia között csütörtökön aláírt megállapodást, amelynek lényege az olaszországi partokra áramló illegális migráció megfékezése.

Az amerikai elnök közölte, hogy részt vesz a jelenleg Olaszország által vezetett G7- csoport májusban, a szicíliai Taorminában esedékes értekezletén. A római kormány korábbi tervei szerint erre a találkozóra Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kaphatna.

Ez volt az első kapcsolatfelvétel Donald Trump és a római kormányt decembertől vezető Paolo Gentiloni között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG