3p
Három államban is történhetett szabálytalanság - mondja a megválasztott republikánus elnök.
Donald Trump. Kép forrása: EPA

Donald Trump megválasztott republikánus elnök azt állította vasárnap, hogy megnyerte volna a leadott szavazatok többségét is a november 8-i elnökválasztáson, ha három szövetségi államban nem csaltak volna.

Trump szerint New Hampshire-ben, Virginiában és Kaliforniában elcsalták a szavazók által leadott voksok arányát, mert ezekben az államokban illegális bevándorlók is voksoltak, nekik pedig nincs is szavazati joguk. Bizonyítékokról azonban nem tett említést.

A megválasztott elnök vasárnap egy sor Twitter-üzenetben reagált arra, hogy három szövetségi államban újraszámolják a szavazatokat. Ez a Zöldek volt elnökjelöltjének, Jill Steinnek a kérésére történik, és Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje is csatlakozott az újraszámlálást támogatókhoz.

Hackertámadás történt?

Stein pénteken jelentette be, hogy Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban kéri az újraszámlálást, s a költségek fedezéséhez össze is gyűjtött 3,8 millió dollárt. Azt mondta, nincs ugyan bizonyítéka arra, hogy az említett államokban csaltak volna, de mivel Donald Trump azokban a körzetekben győzött, ahol elektronikusan történt a voksolás, ő aggódik, hogy ez esetleg azért alakult így, mert külföldi hackerek behatolhattak a számítógépes rendszerbe és befolyásolhatták a választási eredményt.

A Zöldek volt elnökjelöltje azt is hozzátette: nem Donald Trump elnökségének aláásása a célja, hanem a választási eredmények megnyugtató tisztázása. Napokig tartó hallgatás után Hillary Clinton és csapata is csatlakozott az újraszámláláshoz, s Clinton egyik ügyvédje, Marc Elias jelezte: a Clinton-csapat is tevékenyen részt vesz a voksok újraszámlálásában. A The Washington Post vasárnap az internetes kiadásában idézte Eliast, aki azt állította: Clinton kampánycsapata több száz üzenetet, elektronikus levelet, telefonhívást kapott, amelyben az újraszámlálást sürgetik az említett három szövetségi államban.

Az eredményen nem változtatna

Az újraszámlálás erőltetése megosztja a demokratákat is. Bernie Sanders szenátor, aki Clinton vetélytársa volt a demokraták elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben, vasárnap több televízióban is nyilatkozott. S bár leszögezte, hogy az újraszámlálás kéréséhez mindenkinek joga van, az ABC televízióban például fontosnak tartotta hangsúlyozni: "az újraszámlálást nem a demokraták csinálják. Ezt a Zöld Párt kezdeményezte". Sanders szenátor szerint az újraszámlálás nem nagy ügy, és lényegében nem változtat az elnökválasztás végeredményén.

Donald Trump szombaton közzétett első Twitter-üzeneteiben még csak azt írta: "szomorú" az ügy, Jill Stein kezdeményezése átverés, és csak arra jó, hogy Stein "megtömje a saját zsebét". Vasárnap azonban - miután kiderült, hogy Clinton is támogatja az újraszámlálást - valóságos Twitter-offenzívát indított, sorozatban tizenkét bejegyzést téve közzé az ügyben. Az egyikben újraközölte Clinton vereséget elfogadó beszédét, amelyben Clinton a többi között azt mondja híveinek: el kell fogadniuk, hogy "Donald Trump lesz az elnökünk". Egy másik üzenetében Clinton azon mondatait idézi, amelyekkel őt, azaz Donald Trumpot ostorozta, mondván, ha nem akarná elfogadni a választási eredményt, azzal aláásná az amerikai demokrácia alapjait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG