3p
Azoknak az egyszer használatos műanyag termékek az árusítását tiltalnák be két év múlva, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.

Megállapodtak a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei.

A még hivatalos jóváhagyásra váró egyezség értelmében betiltanák többek között a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat, amelyeket kizárólag fenntartható anyagokból lenne szabad készíteni.

Elisabeth Köstinger, az EU soros elnökségét betöltő Ausztria környezetvédelmi minisztere mérföldkőnek nevezte a hajnalig tartó, 12 órás tárgyalásokat követően tető alá hozott egyezséget.

Az EP-ben tartózkodott a Fidesz, de a termékdíj megemelését sem támogatta a kormányÉrdemes megemlíteni, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői október végén tartózkodtak az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslat végszavazásán. Ennek ellenére az Európai Parlament megszavazta a jogszabálytervezetet. Aztán novemberben a magyar kormány tovább ment: nem támogatta azt a minisztériumi törvénytervezetet, amely megemelte volt a műanyag zacskók környezetvédelmi termékdíját. Ennek további részleteiről itt olvashat.

Azoknál a termékeknél, amelyeknél egyelőre nem állnak rendelkezésre alternatívák, a hangsúly a használat korlátozásán lesz a tagállami intézkedések, a gyártókra vonatkozó követelmények, valamint a hulladékgazdálkodási előírások révén.

Kevesebb műanyag flakon

Az EU tagállamainak 2025-re gondoskodniuk kell az egyszer használatos műanyag flakonok legalább 25 százalékának újrahasznosításáról, és ezt az arányt 2030-ra 30 százalékra kell emelni. Emellett csökkenteniük kell majd a műanyag élelmiszertárolók és poharak használatát, ahogy előírhatják például azt is, hogy egyszer használatos műanyag termékeket ne lehessen ingyenesen kínálni.

Bizonyos termékeket pedig - például az egészségügyi betéteket, a nedves törlőkendőket és a léggömböket - világos és szabványos címkével kell majd ellátni, amely ismerteti, hogyan kell ártalmatlanítani a terméket, annak milyen káros hatása van a környezetre, és hogy mennyi műanyagot tartalmaz.

A cigicsikket is össze kell gyűjteni

A dohányiparnak a jövőben viselnie kellene a cigarettacsikkek begyűjtésének, elszállításának és kezelésének költségeit. A csikk a második leggyakrabban eldobott, egyszer használatos műanyagszemét, egyetlen darab 500-1000 liter vizet tud beszennyezni.

Az előzetes megállapodást még hivatalosan is meg kell erősíteniük az uniós társjogalkotó szerveknek, az Európai Parlamentnek és a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak. Ez várhatóan a következő néhány hónapban megtörténik.

Hogyan éljünk zacskómentesen?

Hogy milyen hatással lesz majd, ha Magyarországon tényleg betiltják a nejlon szatyrokat? Milyen megoldások vannak a zacskómentes életre? A témával nemrég ebben az összefoglaló cikkünkben részletesen is foglalkoztunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt a döntés, szeptembertől sokkal több olaj lesz a piacon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 16:43
Nem félnek az áreséstől.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: megzuhanhat az olajár?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 15:19
Jelentősen növelhetik a kitermelést.
Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG