1p
A pénzügyi tranzakciós illeték miatt kaphatunk újabb kötelezettségszegési eljárást a nyakunkba, a Bruxinfo értesülései szerint, a Bizottság szeptember végén megindítja az eljárást. A Bizottság mellett az EKB is azon az állásponton van, hogy a jegybanki műveletekre kiterjesztett sarc nem felel meg az európai jogszabályoknak.

Bizottsági források szerint szeptember 27-én újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen, ezúttal a jegybanki műveletekre terhelt tranzakciós illeték miatt, "hacsak nem történik változás az ügyben" - írja a brüsszeli ügyekben jól értesült Bruxinfo.

A hírre megmozdult a forint
Kisebb gyengülés bontakozott ki a New York-i tőzsdén annak ellenére, hogy jó hírek érkeztek. A forint ismét hazai hírek miatt vált le a nemzetközi trendről. Részletek >>>

A Parlament január elsejétől terjesztené ki a tranzakciós illetéket a jegybanki műveletekre, a törvény szerint mások mellett illeték terheli a legfeljebb kéthetes lejáratú jegybanki értékpapírok kibocsátását, továbbá az egynapos és a legfeljebb kéthetes lejáratú jegybanki betétlekötést is. A kormány ebből 100-110 milliárdos bevételre számít, amiből többek között a 2013-as költségvetéshez az utolsó pillanatban hozzácsapott munkahelyvédelmi akcióterv egy részét finanszírozná, a program teljes forrásigénye 300 milliárd forint.

Már jelezték, hogy gond van

Július végén már az Európai Központi Bank is jelezte, hogy a jegybank működésének függetlenségét csorbíthatja, hogy a kormány kiterjeszti az illetéket az MNB egyes műveleteire is. A frankfurti székhelyű pénzintézet jelezte, hogy a rendelkezés csökkentheti a monetáris politikai eszközök szabad megválasztásának lehetőségét azzal, hogy pluszköltségeket ró egyes eszközökre.

Emellett az EKB szerint az illeték csökkenti a magyar monetáris politikai átviteli mechanizmust, és a jegybank saját forrásait, amely végső soron nehezíti azon feladatok teljesítését, amelyeket az MNB-nek az Központi Bankok Európai Rendszerében (KBER) kell végrehajtania.

Megakadhatnak a tárgyalások

Szeptemberben az IMF és az Európai Bizottság ismét Magyarországra látogat, ezúttal elkezdődhetnek a valódi tárgyalások, miután a nemzetközi partnerek nyáron két hetes itt tartózkodásuk alatt informális megbeszélést folytattak a magyar fél képviselőivel. Egy újabb kötelezettségszegési eljárás megakaszthatja a folyamatokat, ráadásul megint a jegybanki függetlenség kerülhet a viták kereszttüzébe, ami már tavasszal is elnyújtotta a EB/EKB és a kormány vitáját - pedig akkor a kötelezettségszegési eljárásokat gyorsított eljárásban indította meg Brüsszel.

Orbán Viktor és Manuel Barroso egy informális megbeszélés után idén májusban


A tranzakciós illeték átalakításának költségvetési vonzata is van - ebben is lehetnek még vitás pontok a tárgyalófelek között. Ha a kormány az MNB-t kiveszi az adókörből, akkor újabb 100 milliárdot kell előteremtenie, miközben az NGM egyelőre azt sem tudta alátámasztani a Költségvetési Tanácsnak, hogy a munkahelyvédelmi akciótervhez megvan a szükséges forrás.

Orbán szerint ősszel megegyeznek

Orbán Viktor ugyanakkor ma úgy nyilatkozott, a tárgyalások menetrend szerint haladnak tovább az ősszel, a kormány gyors megegyezésre törekszik, azt ugyanakkor elismerte, vannak még vitás kérdések a felek között. A magyar delegációt vezető Varga Mihály is sietett leszögezni, az IMF-megállapodást "nem lehet megúszni", a Valutaalap programjától pedig nem félni kell, hanem okosan élni vele.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG