Varga Mihály úgy fogalmazott: a tárgyalások megkezdéshez kapcsolódó pozitív piaci hangulat, az országkockázat csökkenése, az erősebb árfolyam mind azt jelzi, hogy a magyar gazdaságpolitika iránti bizalom fontos támpontja az újabb IMF-program lehetősége. A valutaalappal való tárgyalások folytatásának nem lesz akadálya - tette hozzá. A miniszter szerint ahhoz, hogy Magyarország a legmegfelelőbb választ adja az európai gazdasági válságra, "a gazdaságpolitikai gondolatok minél szélesebb ismeretére, szintézisre és kreativitásra van szükség". A miniszter beszélt arról, hogy az európai adósságválság az egész világra kiterjedt, és "riasztó tényként" értékelte, hogy "Európa még a legjobb forgatókönyv megvalósulása esetén is leragadt az unió újjáépítésének feladatánál."
A miniszter kitért arra, hogy a gazdaság és a társadalom tényleges igényeihez kellett igazítani a felsőoktatás struktúráját, hogy az a piaci igényeknek jobban megfeleljen, és így a piacképes tudással jobban érvényesülhetnek a frissen végzett diplomások. Az egyetemről megjegyezte: semmi ok arra, hogy megszűnjön, mert a második legnépszerűbb a diákok között a felmérések alapján, tehát "a piac megmérte az egyetemet és jónak találta". Mivel az állam, valamint a diákhitel program minden hallgató után kifizeti a költségeket, így nemhogy csökkenő, hanem növekvő lesz az egyetem költségvetése, ráadásul a vállalati szféra bevonása újabb bevételeket jelenthet az egyetemnek - fűzte hozzá.
Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?
Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.
Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Izrael felelős a tavalyi rekordmagas 129 újságíró halálának kétharmadáért?
5 perce
-
Új utazási szabályok lépnek életbe az Egyesült Királyságba utazóknak
körülbelül 1 órája
-
2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
2 órája
-
Orbán Viktor kiemelt biztonsági intézkedést rendelt el
2 órája
-
A tengerentúlon is jókedvűen indult a nap
3 órája
-
Rendkívül erős nap zajlik a parketten
3 órája
-
Donald Trump elszólta magát, és ebből akár népszavazás, majd az EU bővítése is lehet
3 órája
- Irtózatos pénzeket fizetünk a magyar államadósságra
- Már tényleg nem kell szégyenkezni a magyar infláció miatt Európában
- A Budapesti Közművek nagyhirtelen kiszervezte belső ellenőrzését
- A magyar katonák iraki missziójáról jelent meg egy új határozat
- Ha eurót váltana, ne most tegye
- Hosszú idő után szívet melengető hírt hozhat a brüsszeli posta
- Göd: újabb durva dolgok derültek ki
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
A tengerentúlon is jókedvűen indult a nap
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
-
Több százezer forint nem közismert támogatás fiataloknak
16:57
-
Az internetkalózok ma már nem feltörik a rendszereket, hanem ellopják a belépési kódokat
16:01
-
Trump évi ezer dollár-nyugdíj előtakarékossági hozzájárulást adna a dolgozóknak
14:06
-
Megújul az Osztrák–Magyar Monarchia legendás Riviérája
13:25
-
Drasztikus fogyókúra vár az egyik legendás európai autógyártóra
12:21
-
Friss februári TKI index
12:27
-
Utazás kiállítás: élmények, szakmai programok, növekvő látogatószám – Frissítve
12:11
-
A bárányok erről inkább mélyen hallgatnak
11:13
-
INVIA-felmérés az idei nyár foglaltsági adatairól
11:06
-
Új belépő a berlini szállodapiacra: ír életérzés a német főváros szívében
09:43
-
Kétségbeesett helyzetben a Fidesz: Mirkóczki Ádám is felvette az ajánlóíveket Egerben!
17:22
-
Rekordszámú résztvevővel zajlott az Alpesi Sí Diákolimpia a Mátraszentistváni Síparkban
14:35
-
Medián vs. Nézőpont: egymásnak ellentmondó számok, éles politikai reakciók, Orbán is beszállt
14:14
-
Bódis, Pajtók, plakáttenger, ajánlásgyűjtés és biomassza - beszélgetés fontos kérdésekről
12:24
-
Megkezdődött a Tündérparti lépcsősor felújítása
09:39
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán
2026. február 25. 05:43
-
Donald Trump elszólta magát, és ebből akár népszavazás, majd az EU bővítése is lehet
2026. február 25. 14:34
-
Nézze, mit művelt a forint az éj leple alatt, a kamatcsökkentés után
2026. február 25. 07:15
-
A Barátság kőolajvezeték csütörtökön indulhat újra
2026. február 24. 19:20
-
Ennek örülni fog, ha ma tervezne tankolni
2026. február 25. 11:30
Az Újságírók Védelméért Bizottság jelentése szerint Izrael is felelős a „szándékosan elvégzett” újságíró-gyilkosságok 81 százalékáért. 
