Az Ukrtransgaz tájékoztatása szerint Magyarország felől napi 2,7 millió köbméter földgáz érkezik majd Ukrajnába. Ukrajna, amely igyekszik alternatív energiaforrásokat találni az Oroszországból érkező földgáz helyettesítésére, 2014-ben kezdett nagy mennyiségben földgázt importálni Európából, ahonnan a tavaly beszerzett több mint ötmilliárd köbméter földgáz jelentős része Szlovákiából érkezett, Magyarország felől 600 millió köbméter gáz került ukrán tározókba.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. tavaly szeptember 25-én jelentette be, hogy határozatlan időre leállítja a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást Ukrajna felé, mert a rendszerhasználók értesítése szerint megnőtt a beszállítási igény. Ezt megelőzően Magyarország felől - a maximálisan lehetséges 16,8 millió helyett - 3-4 millió köbméter földgáz érkezett naponta Ukrajnába.
Az FGSZ december 29-én azt közölte, hogy a 2015. január 1-i gáznaptól ismételten biztosítja az Ukrajna irányába történő földgázszállítást a mindenkori technikai és kereskedelmi feltételek függvényében, megszakítható módon. A szállítás felújítását az tette lehetővé, hogy a rendszerhasználók értesítése szerint a továbbiakban nem várható emelt beszállítási igény a beregdaróci hálózati ponton, így beregdaróci csomópont kapcsolását vissza tudják állítani a 2014. szeptember 25-e előtti állapotnak megfelelően.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
5 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
5 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
6 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
7 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
7 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
8 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
8 órája
- Kifogy az üzemanyag az építőiparból: vészjósló számok láttak napvilágot
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Széllel szemben küzd több mint száz horvát tűzoltó, erdőtüzek pusztítanak a Balkánon
- Megtámadták a Fradi szurkolóit, Orbán Anita is reagált
- Elképesztő fokozatra kapcsolt az út- és vasútépítés, de ez sem menti meg a magyar építőipart
- Nem a néző tartja el az NB I-et: milliárdos központi pénzek mellett apró tétel a jegybevétel
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



