3p
A németek 55 százaléka támogatja a kancellár hivatalban maradását.
Fotó: EPA/Soeren Stache

Németországban a lakosság többsége támogatja, hogy Angela Merkel kancellár hivatalban maradjon a 2017-es választások után - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés. A Bild am Sonntag című lap megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a németek 55 százaléka támogatja, 39 százaléka pedig ellenzi, hogy Angela Merkel negyedszer is elvállalja a kancellári tisztséget.

Jön fel Merkel

Az Emnid kutatóintézet legutóbb augusztusban vizsgálta a kérdést, akkor még csak 42 százalék támogatta, hogy a következő törvényhozási ciklusban is Merkel töltse be a kormányfői tisztséget, és 50 százalék ellenezte ezt. Az új felmérés szerint a 62 éves politikust leginkább a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szavazói, valamint a nők látnák szívesen újabb négy évre a kancellári tisztségben; a CDU/CSU bázisában 92 százalékos, a női szavazók körében 66 százalékos Angela Merkel támogatottsága. Még a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) szavazóinak többsége - 54 százaléka - is azt akarja, hogy a kancellár folytassa tovább munkáját.

Menetrend

Angela Merkel várhatóan vasárnap este bejelenti, hogy a jövő őszi szövetségi parlamenti (Bundestag) választáson ismét kancellárjelöltként kíván indulni. Eddig háromszor - 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban - indult a tisztségért, amelyet mindig el is nyert, és ő a rangidős a nyugati demokráciák kormányfőinek körében.

A német sajtó szerint Donald Trump amerikai elnökké választásával az eddiginél is nagyobb elvárások fűződnek hozzá a nemzetközi politikában, részben ez a magyarázata annak, hogy nem vár tovább, hanem közli a nyilvánossággal politikai jövőjéről szóló terveit. A vasárnapi tájékoztatót a CDU elnökségének üléséhez időzítették. A hétfőig tartó tanácskozáson a kongresszusra készülő pártvezetőségi indítványt tárgyalják. A CDU és a CSU közös választási programját megalapozó kongresszusi határozatnak szánt dokumentum szerint a pártnak nem szabad hagynia, hogy a radikális erők felé forduljanak a globalizáció és a digitalizáció miatt elégedetlen, és a lecsúszástól,elszegényedéstől, munkanélküliségtől félő választók.

Az AfD lehet a meglepetés?

A többek között Donald Trump és a német pártszerkezet új szereplője, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) sikerének tanulságait összegző indítvány szerint a CDU-nak meg kell szólítania mindazokat, akik "a modernizáció vesztesének tartják magukat, és most még bal- és jobboldali populista pártoknál keresnek menedéket" - idézett a Die Welt című lap az indítvány tervezetéből.

A kereszténydemokraták felelősséggel tartoznak a tőlük elforduló és a politikai spektrum szélei felé sodródó választók iránt is, és ez a felelősség a mostani, "nehéz időkben" abban áll, hogy a párt iránymutatással és konkrét megoldásokkal szolgál - áll az Iránymutatás nehéz időkben - a sikeres Németországért és Európáért című kongresszusi határozati javaslatban.

A CDU vezetése egyebek mellett adócsökkentést, nyugdíjreformot és a családtámogatások növelését ígéri az indítványban. A menekültüggyel kapcsolatban kiemelték: meg kell akadályozni, hogy megismétlődjék a menedékkérők 2015-ben végbement tömeges beáramlása, a menekülteket be kell illeszteni a német társadalomba, a védelemre nem szoruló menedékkérőknek pedig távozniuk kell.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG