Ha nem törlesztik a hiteleket, akkor inkább köszönjünk el a görögöktől
Az Ifop közvélemény-kutató intézet által egy-egy német, francia, olasz és spanyol vasárnapi lap megbízásából végzett felmérése szerint a 254 milliós euróövezet lakosságának összesen 76 százalékát kitevő Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban rendre túlnyomó többségben vannak azok, akik szerint Görögország soha nem fizeti vissza a kölcsönöket.
Athén számára eddig két csomagban összesen 240 milliárd euró hitelt ítélt meg az Európai Unió (EU), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A törlesztésben leginkább a franciák kételkednek; 85 százalékuk úgy vélekedik, hogy a hitelezők nem látják viszont a pénzüket. Németországban 84, Spanyolországban 72, Olaszországban 65 százaléknyian számítanak erre.
Többségi vélemény az is, hogy a hiteltörlesztés elmaradása esetén Görögországot ki kell zárni az euróövezetből. A német Bild am Sonntag, a francia Le Journal du Dimanche, a spanyol ABC és az olasz Corriere Della Sera számára végzett felmérés szerint a németek és a franciák nagy többsége - 78, illetve 65 százaléka - véli úgy, hogy nincs hely Görögország számára az övezetben, ha nem fizet, Spanyolországban és Olaszországban pedig szinte minden második ember - a lakosság 51, illetve 49 százaléka - osztja ezt az álláspontot.
Európárti maradt Európa
Ugyanakkor a válság ellenére egyik országban sem hajlik a lakosság többsége arra, hogy térjenek vissza a korábbi nemzeti fizetőeszközhöz. A legnagyobb arányban a németek szakítanának az euróval, de náluk is csupán 39 százalék üdvözölné, ha euró helyett ismét márkával lehetne fizetni. A négy vizsgált ország közül Spanyolországban a legalacsonyabb, 25 százalékos a nemzeti fizetőeszköz visszaállítását szorgalmazók aránya.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint a felmérés azt mutatja, hogy "az euróövezeti polgárok túlnyomó többsége egyértelműen kiáll az euró mellett", Görögország viszont "jórészt eljátszotta" a társállamokban lakók bizalmát. Az új athéni kormánynak ezért "gyorsan, az intézkedések elnyújtása nélkül végre kellene hajtania" azt a programot, amelyről Görögország megállapodott a hitelezőkkel, és "nem azt kellene megint kérdezni, hogy mit tehetnének mások értük" - mondta Schäuble a Bild am Sonntagnak.
Hozzátette: a görögökön múlik, hogy visszaszerzik-e "az európai polgárok bizalmát", ez azonban csak akkor sikerülhet, ha Athén "a tettek mezejére lép".
Az új görög kormány szombaton közzétett programja szerint legalább két évvel el kell nyújtani a takarékossági program végrehajtását. A felvetést nem csak a német pénzügyminiszter fogadta elutasítóan.
Herman Van Rompuy, az uniós állam- és kormányfők döntéshozó testülete, az Európai Tanács elnöke sem ért egyet a kezdeményezéssel a Welt am Sonntag című német lap vasárnapi beszámolója szerint. Van Rompuy a lapnak kifejtette: figyelembe kell venni, hogy a program végrehajtásának átfutását tekintve a nagyobb rugalmasság egyben nagyobb pénzügyi megterhelés is Görögország partnereinek. "Az a probléma, hogy ha Görögország vagy a válságkezelő rendszer által támogatott más országok elnyújtják a programok végrehajtását, akkor több hitelre lesz szükségük, ez pedig egyes tagállamok számára gondot jelent" - mondta Van Rompuy.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ezzel a feltétellel támogatná az ukránok többsége a fegyverszünetet
10 perce
-
Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
30 perce
-
Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
körülbelül 1 órája
-
Ismét lángba borult a Közel-Kelet, Trump szerint pedig már közel járnak a megállapodáshoz
körülbelül 1 órája
-
Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
2 órája
-
Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
2 órája
-
Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
2 órája
- Folytatódhat Magyar Péter felkérdezése a parlamentben hétfő délután?
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- A nyugdíjasok meglepő hírt kaptak a hipermarketekből
- Még egy érdekes, 10 milliárdos szerződés került elő Hankó Balázs fiókjából
- Vihar készülődhet az aranypiacon – kiadták a figyelmeztetést
- Közel 70 milliárd forintos profit jött össze az orosz-magyar topmilliárdosnak
- Itt vannak Magyar Péter legújabb bejelentései, a devizahiteleseknek is érdemes lesz figyelni
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Ezzel a feltétellel támogatná az ukránok többsége a fegyverszünetet
Békét akarnak az ukránok, de nem bármi áron.
Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
0,02 százalékos pluszban zárt a magyar tőzsde.
Ismét lángba borult a Közel-Kelet, Trump szerint pedig már közel járnak a megállapodáshoz
Az ománi partoknál kigyulladt egy tartályhajó.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Iráni konfliktus: a Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait
15:41
-
Alig jelent meg a rendelet – másik tiltakozik a szakma
15:23
-
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten
11:56
-
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
11:30
-
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai
09:14
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Miniszteri biztost nevez ki a kormány a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálására
13:33
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
97. Ünnepi Könyvhét, bábelőadás, kiállítás a Bródy heti kínálatában
08:14
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
2026. június 8. 05:44
-
Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
2026. június 8. 06:39
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36





