3p
Londoni elemzők egybehangzó előrejelzései szerint valamelyest tovább gyorsulhatott szeptemberben a magyarországi infláció.

Egyes citybeli vélemények szerint az inflációs nyomás a belátható előrejelzési távlaton belül kamatemelésre késztetheti a Magyar Nemzeti Bankot, bár ez még nem teljesen konszenzusos vélemény a londoni elemzői közösségben.

A Morgan Stanley elemzői a keddi adatismertetés előtti prognózisukban közölték: az augusztusi 2,6 százalék után a múlt hónapra 2,8 százalékos tizenkét havi inflációt várnak Magyarországon.  A ház szerint az általa valószínűsített gyorsulás fő hajtóerői között vannak az üzemanyagárak, valamint a maginflációs kosáron kívüli egyéb összetevők.

A Morgan Stanley londoni elemzői közölték ugyanakkor azt is, hogy jóllehet az inflációs ütem már közelít a 3 százalékos jegybanki célhoz, nagyon meglepőnek találnák, ha az MNB megnyilatkozásai emiatt eltérnének az enyhítési alapállásra valló jelenlegi tónustól.

A Morgan Stanley nemrégiben jelentősen emelte a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzését. A ház új prognózisa szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3,8 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal bővül a cég által korábban valószínűsített 2,9, illetve 2,8 százalék helyett. A felülvizsgálatot a ház elsősorban éppen az ösztönző monetáris és költségvetési háttérrel magyarázta.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint ugyanakkor ezek a növekedési ütemek egyértelműen meghaladják a magyar gazdaság potenciális növekedését, amely a ház becslése alapján 2 százalék környékén lehet. Ráadásul a magyar gazdaságban nem maradt számottevő lekötetlen kapacitás, és a vállalati szektornak sincs sok mozgástere a költségnövekedések elviselésére, ezért az inflációs kockázatok felfelé mutatnak.

Mindazonáltal a forintot támogató jelentős külső fizetési védőtartalék, a meredek hozamgörbével szembeni közömbös jegybanki hozzáállás, és az, hogy az infláció valószínűleg a tűrési sáv felső, 4 százalékos küszöbe alatt marad, azt jelenti, hogy az MNB egyelőre nem siet a jelenleginél kevésbé enyhe alapállás kommunikálásával.

Mikor szigorít végre a jegybank?

A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői hétfői előrejelzésükben a szélesebb konszenzussal összhangban 2,7 százalékos éves magyarországi inflációt várnak szeptemberre.

A ház szerint az MNB monetáris tanácsa túlságosan megengedő módon értékeli a további inflációs kilátásokat, különös tekintettel a bérkiáramlás erőteljes növekedésére.

A TD Securities londoni elemzői e véleményükre alapozva azt jósolták hétfői prognózisukban, hogy 2018 közepének tájékán el kell kezdeni az MNB monetáris politikájának szigorítását.

Matolcsyék meg fogják magukat gondolni?

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics jelenleg érvényes prognózisa szerint az MNB monetáris tanácsának vissza kell majd fordítania a múlt hónapban bejelentett enyhítési lépéseket. Ellenkező esetben a magyar jegybank a ház véleménye szerint azt kockáztatja, hogy az inflációs nyomás középtávon erősödésnek indul, és/vagy a befektetési eszközök piacain árfolyambuborékok alakulnak ki.

A Capital Economics 2018-ban 3,8 százalékos, 2019-ben 3 százalékos éves átlagos inflációt vár Magyarországon, és azt valószínűsíti, hogy az MNB alapkamata a jövő év végéig 1,50 százalékra, 2019 végéig 3,00 százalékra emelkedik a jelenlegi 0,90 százalékról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG