2p
Varga Mihály újra elmondta, hogy az uniós szankciók sértik a magyar gazdaság érdekeit, a napokban már többször beszélt erről a miniszter.

Az uniós szankciók sértik a magyar gazdaság érdekeit, a szankciókra adott orosz válasz magyar vállalkozásokat sodorhat, és sodor már bajba - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Miért kellenek a szankciók?
Hoffmann Tamás, nemzetközi jogász a Privátbankár kérdésre elmondta, hogy a második világháború óta a nemzetközi jog központi normája, amit az ENSZ Alapokmánya is rögzít, az államok közötti erőszak tilalma, és ebből következően az erőszakos területszerzés, annexió, tilalma. Jóllehet az erőszak sajnos nem tűnt el, de az államok közötti nyílt fegyveres összecsapások száma a korábbi időszakhoz képest jelentősen csökkent, és Irak kivételével egyetlen állam sem állította, hogy joga lenne más állam területét elcsatolni.
Emiatt különösen súlyos jogsértés a Krím-félsziget annektálása és az ukrajnai szakadár lázadók támogatása. Oroszország ezzel a lépéssel azt üzeni, hogy a nemzetközi jog legalapvetőbb szabályait sem hajlandó tiszteletben tartani, és a jövőben bármilyen jogellenes lépésre készen áll, ha azzal vélt érdekeit elősegítheti. A nemzetközi közösségnek ebben a szituációban aligha van más választása, mint gazdasági szankciókkal rákényszeríteni Oroszországot a jogkövető magatartásra. Rövidtávon ugyan jelentős gazdasági hátrányokat okozhat a szankciók végrehajtása, de hosszabb távon jóval nagyobb veszteséget okozna egy szabályok nélküli, kiszámíthatatlan nemzetközi környezet, ahol bármelyik állam következmények nélkül rúghatja fel kötelezettségvállalásait - tette hozzá a szakember.

"Fontos kérdés, hogy mit gondolunk a demokratikus értékekről és az országok szuverenitásáról, ebben a magyar kormány álláspontja világos" - fogalmazott Varga Mihály.

Kiemelte ugyanakkor: nemzetgazdasági miniszterként fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy az orosz-ukrán konfliktusra adott uniós válasz sérti a magyar gazdaság érdekeit, kockáztatja annak a növekedésnek a folytatását, amelyet a magyar gazdaság elért.

A nemzetgazdasági miniszter ismét kifejtette: átmenti megoldás lehet a közvetlen direkt támogatások európai uniós kifizetése, de az egész szankciós politika felülvizsgálatára és átgondolására van szükség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG