3p

A kormány és a jegybank egyetért abban, hogy a gazdaság legnagyobb problémája az infláció, az elsőszámú feladat pedig az infláció letörése – hangsúlyozta Varga Mihály a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén. A pénzügyminiszter kiemelte: az infláció leszorításával és az egyensúlyi mutatók javításával a magyar gazdaság jövőre visszatérhet a fenntartható növekedési pályára.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: ahhoz, hogy letörjük az inflációt, tudni kell, hogy mi okozta azt. Magyarország energiakitettsége és az energiarárobbanás, a történelmi aszály és az élelmiszerárak, a bérnövekedés és a feszes munkaerőpiac, valamint az utóbbi évek fiskális és monetáris politikája mind hozzájárultak az áremelkedéshez – jelentette ki.

Utóbbiakkal kapcsolatban hozzátette: a támogató költségvetési politika célja a családok védelme és a magas foglalkoztatottság megőrzése volt a covid és a háború okozta válságban, ezt a kormány sikerrel teljesítette. Mint mondta: a stabil és kiegyensúlyozott árfolyam fontos a gazdaság számára, hozzá tud járulni a növekedéshez, a munkahelyek megőrzéséhez, ennek biztosítása a monetáris politika fontos feladata.

Varga Mihály pénzügyminiszter a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen beszélt. Fotó: MTI
Varga Mihály pénzügyminiszter a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen beszélt. Fotó: MTI

A pénzügyminiszter emlékeztetett: a hitelminősítők szerint a magyar gazdaság erős alapokra tud építeni a következő években. Ezek közé sorolják a stabil hazai bankrendszert, a feszes a munkaerőpiacot, a folyamatosan csökkenő államadósságot, a monetáris és fiskális politika együttműködő szigorítását, a külföldi közvetlentőke-befektetéseket, valamint a csökkenő inflációt.

Varga Mihály rögzítette: kihívásokként a hitelminősítők a még mindig magas energiafüggőséget, az orosz-ukrán háború eszkalálódását és az Európai Unióval fennálló vitát jelölték meg.

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy idén csökkenjen a hiány – szögezte le Varga Mihály. Mint fogalmazott: jelenleg zajlik a hiánycél felülvizsgálata, emellett a kormány jövőre ragaszkodik 2,9 százalékos hiányhoz.

Hozzátette: akár folyamatban levő beruházásokat is leállíthatunk, ha a helyzet ezt kívánja.

A kormány azt is mérlegelheti, hogy amennyiben a bankoknak jelentős eredményei lesznek, akkor további adókkal javíthatja az államháztartási helyzetét, emellett mérlegelheti a kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálatát is – jelentette ki a tárcavezető.

A pénzügyminiszter végezetül elmondta: a magyar gazdaság előtt álló két legnagyobb hosszú távú kihívás a versenyképesség javítása, valamint a magyar kis-és középvállalatok hatékonyságának növelése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG