1p
A mezőgazdaság és az építőipar mellé a második negyedévben felzárkózhatnak más iparágak is, feltámadhat a belső fogyasztás - a Takarékbank elemzői emelték éves GDP-előrejelzésüket, bár a meghatározó növekedési tényezőkben még nem látszik a lényegi fordulat.

Vége a völgymenetnek – ez volt a címe a Takarékban csütörtöki elemzői háttérbeszélgetésének, amelyen Oszlay András senior elemző elmondta: a társaság szakemberei javították GDP-növekedési előrejelzésüket. Azt azért már rögtön kiemelte a szakértő: bár a 2013–as és 2014-es adat is kellemes meglepetést okozhat, a potenciális GDP-növekedés szintje, illetve a gazdaság teljesítménye nemzetközi összehasonlításban még továbbra is hagy maga után kívánnivalót.

Mélyről indult az év, de külső "segítség" nélkül növekedtünk

Oszlay András egy korábbi sajtóbeszélgetésen

A magyar gazdaság szempontjából meghatározó jellegű külső kereslet idén még nem tud jelentősebb növekedési impulzust adni a magyar gazdaságnak; a külső konjunktúra egyelőre nem támogatja a magyar számokat, ezzel dacolva azonban mégis 0,7 százalékos negyedéves GDP-növekedéssel indult az év. Oszlay András azt is elmondta: ez még akkor is jó adat, ha jelentős bázishatás (a mezőgazdaság tavalyi gyenge teljesítménye, az aszályos időjárás) is szerepet játszott benne.

A hazai bizalmi indexek mind a lakosság, mind pedig az üzleti szereplők körében javulnak, emellett a második negyedévről rendelkezésre álló konjunkturális adatok is reményre adnak okot – mondta Suppan Gergely. A kormánytól a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés után a korábbinál kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát várnak a szakemberek, bár ahogy Suppan fogalmazott, ennek épp az ellentétének voltunk szemtanúi a hét elején – utalt Varga Mihály legutóbbi intézkedéseire.

Nem a hiánycélhoz kellett az új Varga-csomag

Mivel a hiánycél nem indokolta a legújabb adóemeléseket és különadókat, a Takarékbank szakemberei szerint feltételezhető, hogy a többletforrások révén korábbi ígéreteket (pl. pedagógus-életpályamodell) teljesít a kormány. A keletkező 100-120 milliárd forintos többlet így nem javítja majd egy az egyben a fiskális egyenleget – a hiány azonban így is a GDP 2,5 százaléka lehet idén, és jövőre is meglehet a 2,7 százalékos deficit.

Bár a mezőgazdasági termelés jórészt csak áprilisban indul meg, az első negyedéves kedvező GDP-adathoz jelentősen hozzájárult ez a szektor. A növekedés másik alapja az építőipar – bár a bázis itt is nagyon mély, az Eurostat adatai alapján a magyar építőipari tevékenység jelenlegi bővülése európai viszonylatban is élenjáró.

Meglepő gazdasági növekedés lehetett a második negyedévben

Suppan Gergely

A belföldi kereslet egyelőre még nem állt talpra; ha a készletállományok korábbi masszív leépítése megfordul, és megindul az újrafeltöltés, az komoly tényező lehet a GDP növekedésében. A második negyedévben a mezőgazdaság és az építőipar mellé a GDP-növelő tényezők közé felzárkózhat a belföldi kereslet és az ipari termelés felpörgése, így komolyabb meglepetés is jöhet – véli Suppan Gergely.

egyedévről negyedévre egyre több vállalat fog bekapcsolódni a növekedésbe. Hogy ez mennyire lesz tartós, az más kérdés – tekintve hogy jelentős bázishatások vannak a képletben -, az azonban biztos, hogy növekedési pályára állt a gazdaság.

A Takarékbank ezért (0,2 százalékról) 0,7 százalékra emelte 2013-ra érvényes GDP-növekedési várakozását, 2014-es előrejelzésük 1,7 százalék (a korábbi 1,5 után).

Egyre több motor kapcsolódik be

Hogy lesznek itt beruházások?

Suppan bemutatott egy összehasonlító grafikont is, amin a GDP összetevőit hasonlította össze a válság kitörése óta eltelt években. Eszerint az export már most meghaladja a válság előtti szintet, a beruházások szintje viszont jelentősen elmarad a 2008-astól. Ez a folyamat azonban már sok éve tart, a feldolgozóiparban pedig bőven lát még potenciált a szakember. Ami igazán visszavetette az adatokat, az az állami beruházások és a lakásépítések elmaradása – ezek azonban közvetlenül nem hoznak létre új kapacitásokat, az adatok értékelésénél ezt is figyelembe kell venni.

GDP-komponensek - 2008=100%

A beruházások felpörgése rövid távon inkább az uniós finanszírozású programok idei bővülésének lehet eredménye, mint a jegybanki hitelprogramnak – ettől csak korlátozott hatást várnak a Takarékbank elemzői. A beruházásokat elsősorban a belső és külső kereslet tudná megmozdítani, ha ez kedvező irányba fejlődik, egy ősszel elinduló második jegybanki hitelprogram komoly érdeklődésre tarthatna számot a cégek részéről.

Nem szállnak el az árak az e-útdíj miatt - 4 százalék lehet a kamatpálya alja

Suppan Gergely eltúlzottnak tarja azokat a várakozásokat, amelyek 30 százalékos élelmiszerár-emelkedést jósolnak az e-útdíj miatt. Egyrészt a gazdák saját termékük szállításakor mentesülnek a teher alól, másrészt a belső kereslet ugyan valóban élénkül, ennek üteme azonban törékeny, nem teszi lehetővé, hogy a nyersanyagok, félkésztermékek szállításakor felmerülő többletköltségeket a termelők áthárítsák a fogyasztókra.

A 3 százalékos inflációs cél Suppan szerint kényelmesen tartható, az alapkamat csökkentésének végállomása 4 százaléknál lehet, amit várhatóan júliusban érünk el, és hosszabb ideig érvényben maradhat. A jövő heti kamatdöntő ülésen a szakértők az 50 bázispontos kamatvágás lehetőségét kizárják, ha a keddi ülésig újabb egetrengető változás nem áll be a nemzetközi piacokon, akkor valószínűleg újabb 25 pontos vágásra kerül sor.

A Takarékbank előrejelzései egyes makroszámokra
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
GDP (%) 0,9 -6,8 1,3 1,6 -1,7 0,7 1,7
Lakossági fogyasztás (%) -0,2 -5,6 -3,3 0,4 -1,9 0,4 1,5
Beruházások (%) 2,9 -11,1 -9,5 -3,6 -3,8 -2,8 1,0
Infláció (%) 6,0 4,2 4,9 3,9 5,7 2,0 2,9
Munkanélküliség (%) 7,8 10,0 11,2 10,9 10,9 10,8 10,6
Államháztartás egyenlege (GDP %-a) -3,7 -4,6 -4,4 4,2 -2,0 -2,5 -2,7
Államadósság (GDP %-a) 73,0 79,8 81,8 81,4 79,2 78,7 77,5
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG