3p
Újra özönlenek a turisták Görögországba, ami a terrornak "köszönhető".

Évtizedek óta nem látott mértékben emelkedhet az idén a Görögországba érkező turisták száma a görög idegenforgalmi minisztérium hétfőn közölt várakozása szerint. A 2016-os rekordévben több mint 27,5 millió turista látogatott Görögországba, ágazati szakértők az idén 30 milliót becsülnek.

Rengetegen mennek újra

A legnagyobb számban a német turisták keresik fel Görögországot. A minisztérium előzetes számításai szerint a tavalyi 2 millió után 3 millióra emelkedhet a Görögországba látogató német állampolgárok száma. A francia, brit és osztrák foglalások száma is nő. A német hírügynökségnek (dpa) nyilatkozó, a görög halászfaluban, Tolóban 3 hotelt üzemeltető görög vállalkozó szerint évtizedek óta nem tapasztalt mértékben ugrott meg az érkező turisták és az előfoglalások száma. Az idénre szinte teljesen beteltek a helyek, sőt már a jövő évre is vettek fel foglalásokat.

A görög gazdaság számára rendkívül fontos szektor kedvező alakulása több tényezőnek köszönhető: a környező népszerű turisztikai célpontnak számító országok közül Törökországban, Egyiptomban és Tunéziában bizonytalan állapot uralkodik, nőtt a terrorveszély az utóbbi időben.

Ezzel szemben Görögországban az utóbbi két évben viszonylagos nyugalom van: nagyobb sztrájkok 2015 óta nem voltak, és mindezidáig egy terrorcselekményt sem hajtottak végre, ezért a turisták biztonságban érzik magukat Görögországban. Az unió és Törökország közötti menekültügyi paktum hatálybalépése óta a menekültáradat is jelentősen csökkent Görögországban.

Van, ahol még nehéz a helyzet

A menekültügyi helyzet által leginkább érintett Leszbosz szigetén csak lassan javul a turisztikai helyzet, különösen azért, mert még mindig több ezer menekült tartózkodik ott meglehetősen rossz körülmények között. Kosz szigetén jelentősen emelkedett az utóbbi időben a foglalások száma.

A turizmusból befolyó bevételekre nagy szüksége van a hatalmas adósságállománnyal küzdő Görögországnak. Az idegenforgalomból származó tavalyi mintegy 13 milliárd euró bevétel idén akár 50 százalékkal is nőhet a görög idegenforgalmi minisztérium becslései szerint. A tárca azzal számol, hogy az ágazatban alkalmazott munkavállalók létszáma is jelentősen emelkedik az idén.

Bár az idegenforgalmi munkák tekintélyes része szezonális jellegű, már az ideiglenes emelkedés is jól jön az EU legmagasabb, 23,5 százalékos munkanélküliségi rátájával rendelkező Görögországnak. A turisztikai ágazat működésére is rányomja a bélyegét a nemzetközi hitelezők által elvárt intézkedéscsomag, amelynek részeként 13 százalékról 24 százalékra emelkedett a vendéglátás áfakulcsa.

A német hírügynökségnek nyilatkozó ágazati vállalkozó csalódottságának adott hangot az adóemelés kapcsán, hozzátéve, hogy a versenyképesség fenntartása érdekében ezeket a többletterheket nem szabad az árakba beépíteni és a turistákra terhelni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG