2p
Nem kell azért teleírni azt a naptárat: két makroadatra számíthatunk a jövőhéten. Kiderül, hogyan teljesít az építőipar és kikerült-e gödör aljából, de jön még ipari termelési adat is. Az elemzők többsége lendületre számított, na ez nagyon nincs meg, úgyhogy együtt izgulhatunk, vajon újra magára talál-e a termelés.

Csaknem üres a jövő heti makrogazdasági naptár, az ipari termelés júliusi részletes adata mellett építőipari termelésről jelenik meg statisztika.

Ipari termelés

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a júliusi ipari termelés második becslését. A szeptember 6-án közzétett első becslés szerint az ipari termelés volumene 4,7 százalékkal elmaradt júliusban az egy évvel korábbitól.

A munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,1 százalékkal mérséklődött, az idén júliusban kettővel kevesebb volt a munkanapok száma, mint egy évvel korábban. A termelés az év első hét hónapjában 1,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban 0,4 százalékkal csökkent.

Meglepetést okozott az ipari termelés júliusi visszaesése az elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy a következő hónapokban visszatérhet a lendület. Szintén szerdán jelenik meg a mezőgazdasági termelői árak júliusi alakulásáról szóló statisztika.

Építőipar

Csütörtökön az építőipari termelés júliusi adatát közli a KSH. Júniusban tovább lassult az építőipari termelés visszaesése: az ágazat teljesítménye 16,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva a májusi 26,6 százalékos visszaesés után. Az épületek építése 7,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 36,8 százalékkal csökkent júniusban.

Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 7,5 százalékkal emelkedett júniusban a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Az építőipari termelés volumene az első hat hónapban 25,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek építése 6,4, az egyéb építményeké 43,9 százalékkal csökkent. Elemzők szerint az év második felében javulhat az építőipar teljesítménye, elsősorban a lakásépítéseket magába foglaló épületépítések fellendülésével.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG