3p
Az amerikai elnök nem hajlandó lecserélni mobileszközeit, ezzel pedig könnyen hackerek áldozatává válhat.

Donald Trump két mobiltelefont is használ, de egyiket sem látták el biztonsági berendezéssel, illetve szoftverrel. A Politico névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy az elnököt sem a munkatársainak, sem a Fehér Ház számítógépes biztonsággal foglalkozó szakembereinek nem sikerült meggyőzniük a nem biztonságos telefonok használatának veszélyeiről.

A két okostelefon egyikéről csakis hívásokat lehet indítani, a másikon pedig csak Twitter-applikáció és néhány előre telepített hírportál található. A két okostelefont a Fehér Ház informatikai, valamint kommunikációs hivatalai bocsátották Trump rendelkezésére.

Bár munkatársai többször is kérték az elnököt, hogy legalább a twitterezésre használt készülékét cserélje le havonta, de Trump hajthatatlan és túlságosan is kényelmetlennek tartja a cserélgetést. A kommunikációs hivatal ellenőrzi a Fehér Ház teljes hírforgalmát, a lap azonban azt nem tudta kideríteni, hogy az okostelefonokat a Fehér Ház hivatalai időről időre lecserélik-e.

Komoly veszélybe sodorhatja az országot

Elnöksége kezdetén az amerikai elnök öt hónapon át használt olyan telefont, amelyet nem ellenőriztek biztonsági szakemberek. Elődje, Barack Obama havonta átadta telefonjait ellenőrzésre. A Fehér Ház egyik névtelenséget kérő munkatársa szerint a hívásindításra használt készüléket havonta lecserélik. Ezen kamera és mikrofon is található, emiatt a szakemberek szerint különösen könnyű prédája lehet a hackereknek, akik akár követhetik az elnök mozgását is.

Nate Jones, a Nemzetbiztonsági Tanács korábbi terror-elhárítási igazgatója elmondta: az USA külföldi ellenségei fáradhatatlanul vizsgálják az amerikai kormányzati kommunikáció gyengeségeit, hogy ezeket kihasználva gyűjtsenek információkat, és e tekintetben nincs keresettebb információforrás, mint maga az elnök. Hozzátette: az elnöknek joga van ugyan nem tudomást venni munkatársai és a szakemberek figyelmeztetéseiről, de ezzel komolyan veszélybe sodorja az országot.

Trump menekültáradatot szabadít Európára?

Donald Trump megbolygatta a Közel-Keletet, aminek főleg Európa ihatja meg a levét. A palesztin tiltakozások következménye korlátozott maradhat, egy Irán elleni konfliktus viszont durva menekültáradatot indíthat el. Európa reménye Trump ellen: minél nagyobbak vagyunk, és minél egységesebbek, annál erősebbek. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG