4p

A nyugati márkák fokozatosan visszatérnek a moszkvai áruházak polcaira – erről már több helyütt lehetett olvasni a világsajtóban. Most arról ad hírt az egyik legtekintélyesebb orosz gazdasági online napilap, a Kommerszant, hogy az Adidas és a Reebok egy másik forgalmazón keresztül talált utat Oroszországba.

Az oroszok, akik hozzászoktak a nyugati márkák kiváló minőségéhez, nem hajlandók feladni igényeiket. Ebben úgy tűnik, partnerekre leltek az egy-másfél éve látványos kivonulást hirdető világmárkák némelyikével. Hiába, a profitéhség lassan legyűri a háború elítélését…

Megerősödik a hazai ipar?

Több nyugati világcég is visszament már más gyártó és forgalmazó nevén keresztül a hatalmas orosz piacra. Arról nem beszélve, hogy sok helyütt sokáig nem fogyott el a háború előtt kapható márkás árukészlet. Más szakterületen – például a bútoriparban – elkezdődött a világmárkák termékeinek lemásolása, csak éppen más néven forgalmazzák azokat. Megesik, hogy olyan néven, ami azért kicsit emlékeztet a világcég márkájára.

Az Adidas most nem rejti véka alá, hogy egy harmadik forgalmazón keresztül talál ismét utat Oroszországba.

Trükkös: egy harmadik forgalmazót vonnak be. Fotó: Depositphotos
Trükkös: egy harmadik forgalmazót vonnak be. Fotó: Depositphotos

A fiatalok keresik a menő világmárkákat

A világ legtekintélyesebb sportruházati márkái, az Adidas és a Reebok termékei a jövőben a nyugati sportmárkák forgalmazója, a Lestate által elindított új, ASP nevet viselő kereskedelmi hálózatban kerülnek a vásárlókhoz – írja a Kommerszant. Ez a cég már árul ruhákat és cipőket a Nike-tól is, pedig a háború legelején ők is látványosan kivonultak Oroszországból. Igaz, a Nike részesedése a sportruházati szegmensből sokkal kisebb volt mint például az Adidasé.

Az oroszok, főleg a fiatalabb nagyvárosi vásárlóréteg, változatlanul keresi a világmárkákat – nemcsak a minőség miatt, hanem mert ezek a „menők.” Ugyanakkor  a belföldi verseny a sportszer szegmensben élénkül, ugyanis a másfél évvel ezelőti kivonulás óta megerősödtek a hazai gyártók.

Egész üzlethálózatot hoznak létre

A vállalat marketing osztályának vezetője, Ilja Komiszarov a Kommerszantnak elmondta, hogy a Lestate egy egész üzlethálózatot fejleszt ki, hogy árulja az Adidas és a Reebok termékeit. Elmondása szerint ezen a héten nyílik meg az első üzlet a moszkvai Bjelaja Dácsa outlet központban. Az ASP zászlaja alá tartozó üzletek számáról még tárgyalnak, de annyi biztos, hogy a kiskereskedelmi hálózat bővítése fokozatos lesz – emelte ki a marketing főnök. 

Az Adidas nem válaszolt a Kommerszant megkeresésére.

Féltek a vagyonuk lefoglalásától

Alig másfél éve még egész más volt a helyzet. Az elsők között hagyta el Oroszországot a Nike, a Renault, a McDonald's, a Coca-Cola, vagy a Starbucks. A külföldi cégek kivonulását az az aggodalom gyorsította fel, hogy az ukrajnai háború nyomán olyan törvények születhetnek Oroszországban, amelyek alapján a hatóságok lefoglalhatják vagyonukat, illetve bírságokat állapíthatnak meg velük szemben – olvasható volt az akkori magyar hírügynökségi közleményben.

Más, sportcikkeket gyártó cégek, így a rivális Adidas, Puma, és Reebok szintén tavaly márciusban függesztették fel tevékenységüket. A Nike lépése akkor is inkább szimbolikusnak volt nevezhető, mivel bevételének kevesebb mint egy százaléka származott Ukrajna és Oroszország területéről.

A sportruházatot és lábbeliket forgalmazó Lestate – melynek tulajdonosa Tyimofej Kundjukov, 2010-ben alakult, és saját Sport Point üzletláncot is fejleszt. 

                                                                          

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG