Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
Rengeteg érvénytelen szavazat volt, vizsgálatot indított a Legfőbb Választási Tanács.
Németországban élő kurdok tüntetnek a török ellenzéki politikusok letartóztatása miatt Kölnben 2016. november 5-én. (Kép forrása: MTI/EPA/Maja Hitij)

A tanács (YSK) ma délelőtt bírálja el az elnöki rendszerről szóló népszavazással kapcsolatos panaszokat. Az alkotmánymódosítást ellenző kemalista Köztársasági Néppárt indítványa szerint ugyanis érvényesként fogadtak el 2,5 millió pecsét nélküli borítékot és szavazócédulát, ez pedig befolyásolhatta a referendum kimenetelét. Erdal Aksünger CHP-alelnök elmondása szerint a szavazóhelyiségként szolgáló 57 ezer iskola közül 10 900-ból érkezett panasz hozzájuk.

Az adatok 100 százalékos feldolgozottságát követően a szavazók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra. Ennek révén megszűnne a miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. A két szavazótábor közötti voksok különbsége 1 millió 379 ezer 934. A részvétel 85,1 százalékos volt, közölte az NTV török hírtelevízió az internetes oldalán.

Mindeközben a török elnök teljhatalmi törekvéseit megkoronázó népszavazás megmutatta, hogy miként állnak a világ vezetői az aggasztó folyamatokhoz. Míg Németországban politikai vihart váltott ki Erdogan lépése, Putyin hallgatott, Orbán pedig titkos hódoló levelet írt. Az EU-Ankara kapcsolatok további romlása borítékolható. Káncz Csaba jegyzete. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb reménysugár: feltámadást jelezhet a BMI?
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 09:00
A BMI visszakúszott a pozitív tartományba.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer, 2026 sem lesz fáklyásmenet a gazdaságban? Csaba László lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 08:41
A közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja október 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Nagyot javult a költségvetés helyzete
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 08:30
A kormányzati szektor idei első féléves egyenlege az előző év azonos időszakához képest GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett kedvezőbb.
Makro / Külgazdaság Leállt Amerika, megbénult a kormány
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 06:04
Amerikai idő szerint éjfélkor hivatalosan is megkezdődött az amerikai szövetségi kormány leállása – írja a BBC.
Makro / Külgazdaság Szeptemberben tovább romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:59
Szeptemberben az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a Conference Board gazdaságkutató intézetnek az Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe.
Makro / Külgazdaság Ausztrália eladná kritikus ásványianyag-tartaléka egy részét szövetségeseinek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:20
Ausztrália hajlandó eladni új stratégiai kritikus ásványianyag-tartalékjai egy részét szövetségeseinek, köztük Nagy-Britanniának is – közölte a Reuters két, az ügyhöz közel álló forrása –, miközben a nyugati kormányok igyekeznek véget vetni a Kínától való függőségüknek a ritkaföldfémek és kisebb fémek tekintetében.
Makro / Külgazdaság Durván emelkedik a fiatal mellrákos nők száma
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 15:52
Elképesztő mértékben nő a fiatal nők körében tapasztalható tripla negatív emlőrák, ezért minden eddiginél fontosabb a szűrés és a korai diagnosztizálás.
Makro / Külgazdaság Baljós mumus tornyosul Trump feje felett – megbénul Amerika?
Kollár Dóra | 2025. szeptember 30. 14:20
Az amerikai kormányok mindenkori réme fenyegeti a Trump-adminisztrációt.
Makro / Külgazdaság Ezt nem tesszük zsebre: az export jövőre sem fog húzni
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 30. 13:40
Az export és az import is visszaesett augusztusban idehaza. Öröm az ürömben, hogy a bombaformába kerülő forintnak támaszt adhat a stabil külkereskedelmi többletünk.
Makro / Külgazdaság Csökkentek augusztusban az ipari termelői árak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:35
Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG