Cikkek
Cikkek Emelkedett a BUX 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 17:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,40 pontos emelkedéssel, 23.391,76 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,26 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 22,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője kiemelte az OTP részvényeit. Véleménye szerint "egyelőre még nem érett meg az idő, hogy 7.700 forint felett stagnáljon az árfolyam", ám az üzletkötő pár héten belül már elképzelhetőnek tartja ezt a szintet. Az Egyesült Államokban a Hálaadás ünnepe miatt csütörtökön teljesen, pénteken fél napig zárva lesznek a piacok, ami jelentősen hat a nyugat-európai, azon keresztül pedig a budapesti börze kereskedésére is. A következő két napon így várhatóan mérsékeltebb forgalom mellett, alacsony likviditású lesz a piac. Káplár Norbert nem vár jelentős elmozdulást, ám szerinte folytatódhat a jövő héten az emelkedés. Mind a nyugat-európai piacokon, mind a régióban a budapestihez hasonló hangulat uralkodott a részvénypiacokon. Az OTP részvények ára 0,91 százalékkal nőtt. A Mol árfolyama 0,05 százalékkal emelkedett. A Richter árfolyama 0,21 százalékkal volt magasabb, mint kedden záráskor. Szektortársa, az Egis 0,64 százalékkal zárt magasabb szinten, mint az előző napi záráskor. A Magyar Telekom árfolyama 0,62 százalékkal esett. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Több mint 10 százalékos leépítés az Alcoánál 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 17:02
Átfogó cégátalakítása keretében több mint tízszázalékos létszámcsökkentést hajt végre a legnagyobb amerikai alumíniumkonszern, az Alcoa: 129 ezer alkalmazottja közül 13 100-at készül elküldeni, és több telephelyén teljes gyárbezárásokat is végrehajt. Ezzel adó után 125 millió dolláros megtakarítást remél a cég. Csaknem a duplájára nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de a vártnál kisebb lett az Alcoa Inc. harmadik negyedévi adózott eredménye a magas fémárak hatására és amiatt, hogy erős volt a termékei iránti kereslet az autó- és a repülőgépgyártó ipar részéről. A cég negyedéves adózott eredménye 537 millió dollár, részvényenként 61 cent volt az egy évvel korábbi 289 millió dollár, részvényenként 33 cent után. Részvényarányos üzemi eredménye 62 cent lett. A szakértők 77 centet vártak. A cég bevétele 19 százalékkal nőtt, a tavalyi harmadik negyedévi 6,4 milliárd dollárról 7,6 milliárd dollárra. A szakértők 7,75 milliárd dollárral számoltak. Alumínium: jövőre vége a szűk esztendőnek
Cikkek Gyurcsány hét pontja 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 16:55
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fontos előrelépésként értékelte az önkormányzati vezetőkkel folytatott szerdai egyeztetést, olyan előrelépésnek, amely bebizonyította, hogy megbukott az ultimátumokra épített konfliktuspolitika - írja Danks Emese kormányszóvivő az MTI-nek megküldött közleményében. A miniszterelnök az együttműködés jegyében hét pontból álló kezdeményezést tett az önkormányzati vezetőkkel megtartott egyeztetésen - olvasható. Ezek szerint a kormány kezdeményezi az önkormányzatok és a kormány közötti párbeszéd új intézményének megalkotását; kezdeményezi, hogy alakuljon paritásos eseti parlamenti bizottság az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtásának felügyeletére, valamint kezdeményezi az önkormányzati törvény, a választási eljárásról szóló törvény és a területfejlesztési törvény átfogó megújítását, és azt is, hogy kezdődjön el az önkormányzati feladat-meghatározás és az ehhez tartozó finanszírozás részletes áttekintése és a szükséges reformok elindítása. A kormány decemberben véglegesíti az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjait, egyben felkéri a települési önkormányzatokat és a kistérségeket, hogy január 31-ig aktualizálják saját fejlesztési terveiket és tegyenek javaslatot az úgynevezett akciótervekre, amelyek a következő két év egyedi fejlesztési programjait és pályázatait tartalmazzák - írja a szóvivő, hozzátéve: a kormány mindemellett 4 milliárd forintot biztosít a régiók számára a fejlesztési projektek előkészítésére. Öntudatos önkormányzatiság: a lé a lényeg
Cikkek Az amerikaiak is nehezen juthatnak majd haza 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 16:34
Az Egyesült Államok saját állampolgárai számára is előírja januártól, hogy ha repülőgépen utaznak haza külföldről, csak útlevéllel léphetnek az ország területére
Cikkek 100 milliárd gáz- és távhőtámogatásra 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 16:24
A gázszolgáltatókhoz és a többi távhőszolgáltatóhoz hasonlóan a Főtáv is készül a jövedelem alapú szociális gáz- és távhőtámogatás jóváírására, amihez az informatikai fejlesztéseket már megkezdték - mondta Balog Róbert, a Főtáv kommunikációs osztályvezetője szerdán az MTI-nek. Balog Róbert, aki a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének is szóvivője, hozzátette: a szolgáltatók csak végrehajtói a napokban megjelenő rendeletnek. A szociális támogatásról nem a szolgáltatók döntenek, ők csak jóváírják a számlán a rendeletben meghatározott hőmennyiség fogyasztásához kapcsolt támogatás összegét. A Főtáv úgy tudja, hogy először a februári számlán, visszamenőleg történik meg a támogatások jóváírása. A kormány november 17-én fogadta el a gáz- és távhőtámogatás új rendszerét, amely 2007 január 1-jén lép hatályba. A kormány számításai szerint a rendszerben kétmillió család kap gáz- vagy távhőtámogatást, és a központi költségvetés erre a célra jövőre nettó 100 milliárd forintot tud fordítani. Az idén 150-160 milliárd forint a gázártámogatás összege. Kalkuláljon! Mennyit kell fizetni jövőre a gázért?
Cikkek Enyhén korrigált a forint 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 16:21
Szerdán negatív korrekció követte a napok óta tartó forint erősödést a bankközi devizapiacon. Az euróval négy óra tájban 257,80/90 forinton kereskedtek, míg kedden 256,90/95-ön állt a kurzus. A forint 33 bázisponttal 8,68 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Szerdán impulzus nélküli, mérséklődő üzleti aktivitásról számoltak be kereskedők a bankközi devizapiacon, az euróval 256,50-258 forint között kerekedtek. A közép-európai régió valutái is enyhe negatív korrekción estek át. Folytatódott a dollár gyengülése is a nemzetközi piacokon, a csütörtöki Hálaadás ünnepre készülve sokan zárják pozícióikat. Budapesten délután 199,60/80 forinton jegyezték az amerikai valutát, míg kedden 200-201 forint között kereskedtek vele. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Mennyit kell fizetnie jövőre a gázért? Itt a KDNP kalkulátora! 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 16:14
Gázár-kalkulátort indított weblapján a Kereszténydemokrata Néppárt. A programmal az érdeklődők kiszámolhatják, hogy mennyivel fognak többet fizetni a fűtésért 2007. január 1-jétől. A kalkulátort Deák András és Soltész Miklós KDNP-s képviselő mutatta be szerdán, Budapesten
Cikkek Emelkedéssel kezdtek a New York-i tőzsdék 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 16:05
Szerdán vegyesen kezdtek a vezető New-Yorki részvényindexek: a Dow 8,17 pont körüli (0,07 százalékos) csökkenéssel, a Nasdaq viszont 8,37 pontos (0,31 százalékos) emelkedéssel indult. Negyedórányi kereskedés után mindkét index a nyereséges tartományban mozgott: a DJIA 33,08 pontos (0,27 százalék), a Nasdaq 11,6 pontos (0,47 százalék) emelkedésben volt. Kedden a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,09 százalék (2,12 pont) emelkedéssel 2454,84 ponton fejezte be a napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,04 százalékkal (5,05 ponttal) 12 321,59 pontra nőtt. A Wall Street nyitásakor a vezető nyugat-európai részvénypiacok vegyesen mozogtak: a londoni FTSE-100 mutató 16,6 pontot (0,27 százalék) csökkent, a frankfurti DAX viszont 16,2 pontos( 0,25 százalékos) emelkedésben volt. A WTI olajféleség a nyitáskor 60,14 dollár volt hordónként, 3 centtel olcsóbb, mint kedden későn. Az arany unciánként 630,72 dollár volt, 3,22 dollárral drágább a keddi későinél. Az eurót a szerdai tőzsdenyitáskor 1,2912 dolláron, a keddi későihez képest 0,0068 dollárral drágábban jegyezték. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek MTV: megérkezett a gyorssegély 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 15:23
A Magyar Államkincstár szerdán átutalta a kormány által a székházostrom kárainak enyhítésére korábban megszavazott 150 millió forintot a Magyar Televízió Közalapítványának - közölte a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya az MTI-vel. A kormány októberi döntésével kapcsolatban a tárca közleménye emlékeztet arra, hogy a szeptemberi zavargások során jelentős károk keletkeztek a televízió épületében és a felszerelésekben is. MTV:két hónap alatt sem érkezett meg a gyorssegély
Cikkek OÉT: még mindig nincs bérmegállapodás 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 15:21
Továbbra sincs megállapodás a versenyszférának a jövő évre ajánlandó béremelési mértékről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), az októberben elkezdett tárgyalást tovább folytatják. A fórum szerdai ülésén a munkáltatói oldal 3,5-6 százalékos béremelési javaslatot tett. Eddig csak a kormányzat javasot 6-6,5 százalékot, illetve a szakszervezetek közölték, hogy a reálbér teljesítményekkel arányos néhány százalékos javításához 15 százalékos bruttó béremelésre lenne szükség. A tárgyaláson a munkáltatói oldal azt is közölte: igényt tartana a szakképzettek bérminimum emelésének felfüggesztésére. A kormányzat a szakképzettek bérminimumának a múlt év végén megkötött megállapodás szerinti fokozatos emelését tartotta indokoltnak a szakszervezetekhez hasonlóan, a viszonylag nagy sávszélességű béremelési ajánlást viszont elfogadná. A szakszervezetek számára teljesen elfogadhatatlan a 3,5-6 százalékos bruttó béremelési javaslat, mert ennek alsó határa csaknem 7 százalékos reálbércsökkenést jelentene. A tárgyalást a jövő héten folytatják. Tiltakoznak a munkáltatók és munkavállalók
Cikkek Oroszország jövőre betiltaná az uniós hús importját 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:55
Az Európai Bizottság szerdai bejelentése szerint Oroszország a jövő évtől betiltaná az össze állatitermék-importot az EU-ból, mivel Moszkva úgy véli, hogy a január elején tagokká váló Bulgária és Románia állategészségügyi normái nem megfelelőek. Philip Tod uniós szóvivő ezzel kapcsolatban elmondta: Moszkva tájékoztatta az Európai Bizottságot arról a szándékáról, hogy január 1-től az összes uniós állatitermék-importot betiltja. A bejelentés tovább bonyolítja az EU és Oroszország kapcsolatát, hiszen Moszkva korábban a lengyel termékekre rendelt el importtilalmat. A tárgyalások azóta is tartanak az intézkedés feloldásáról. Reszkessetek, boltosok: kezdődnek a razziák
Cikkek Ötszörösét érik a Google részvények 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:51
A Google internetes keresőcég részvényei első ízben emelkedtek az 500 dolláros érték fölé. A társaság papírjai 2004 augusztusi tőzsdei bevezetéskor 85 dollár értek, azóta ötszörös volt az emelkedés. A cég tegnapi záróárfolyama 509,65 dollár volt. A társaságnál dolgozó 9 ezer alkalmazott közül többen ennek révén milliomosokká váltak. Sergey Brin és Larry Page cégalapytók több mint 15 milliárd dolláros vagyonra tettek szert a tőzsdei magasrepülés jóvoltából, a cég vezetője, Eric Schmidt pedig több mint 5 milliárd dollár értékű részvénnyel rendelkezik. A jelenlegi árfolyamokon számolva a Google 156 milliárd dolláros értékével többet érő vállalat, mint az IBM (140 milliárd dollár), az Intel (124 milliád dollár), a Coca Cola (110), vagy a Hewlwett-Packard (110). Mindössze 13 olyan amerikai vállalat ismert, amelynek részvénypiaci értéke magasabb. Ezek közül a legnagyobbak: az ExxonMobil (428 milliárd dollár), a General Electric (369), a Microsoft (294) és a Citigoup (249). A Google konkurenseinek értéke: Yahoo 37 milliárd dollár, az e-Bay 47 és az Amazon.com 18 milliárd dollár. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek A vártnál jóval több amerikai kért munkanélküli segélyt 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:49
A múlt héten az Egyesült Államokban 12 ezerrel 321 ezerre nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma. A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakértők a november 18-án záródott héten a munkanélküli segélyt először kérők számát 2 ezerrel várták bővülni az előző heti - felülvizsgált - 309 ezerhez képest. Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek Akár tízszeresen megtérülhet az állattenyésztési kutatás-fejlesztés 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:47
A magyar állattenyésztésben évente 350-500 millió forintot kellene fordítani kutatás-fejlesztésre - mondta Rátky József, az Állattenyésztési- és Takarmányozási Kutatóintézet (ÁTK) főigazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek. Ez a ráfordítás a vállalkozásoknak a kutatók számítása szerint akár tízszeres hasznot hozhatna azáltal, hogy a magyar állati eredetű termékek versenyképesebbé válnának az európai és a világpiacon. A főigazgató rámutatott: a magyar állattenyésztésben a mennyiségi szemléletet mielőbb fel kell váltania a minőségi szemléletnek. Ez csak úgy történhet - vélte a főigazgató -, ha az állattenyésztés folyamatát, azaz a tartástechnológia, a takarmányozás, az élelmiszer-feldolgozás és az élelmiszerbiztonság modernizálását komplex módon kezelik a jövőben. A főigazgató megjegyezte: az idén Magyarországon egy agrárprioritás sem szerepelt a meghirdetett kutatás-fejlesztési programok között. Világelső a magyar klónegér
Cikkek 2006 ismét rekord év lesz a kereskedelmi parkok számára 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:47
2006. első kilenc hónapjában az európai kereskedelmi parkok piaca 3.8 milliárd Eurós forgalmat bonyolított le, mely 14%-kal haladja meg a 2005. évi összforgalmat. 2006. első három negyedévében a teljes forgalom 26%-a zajlott kereskedelmi parkokon keresztül. Jeremy Eddy, a Jones Lang LaSalle európai kiskereskedelmi tőkepiacok részlegének igazgatója a következőket mondta el: „Ámulatba ejtő ütemben fejlődött a kereskedelmi parkok befektetési piaca. A 2004. óta eltelt két év alatt megfigyelhettük, miként alakul át a szektor egy fejlődő befektetési lehetőségből megalapozott szektorrá, mely mára már Európa teljes kiskereskedelmi befektetési piacának egynegyedét teszi ki. Érdekességként megemlítendő, hogy a harmadik fél által kezelt alapok 29%-os piaci részesedésükkel a második legfontosabb befektetői csoportot képezik az Egyesült Királyság 31%-os részesedését követően. Ez év végére összesen mintegy 5 milliárd Eurós befektetési volumenre számítunk.”
Cikkek Az oroszok 120 milliárdot fektettek be külföldön 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:44
Orosz cégek már több mint 120 milliárd dollárt fektettek be külföldön, és ez az összeg évente 10-15 milliárd dollárral nő - közölte a német külgazdasági szövetségi ügynökség igazgatója szerdán, a külföldön eszközölt közvetlen orosz tőkebefektetésekkel kapcsolatban. Az ismertetés szerint a vezető orosz olajkonszern, a Lukoil, már több mint egytucat országban aktív és a következő években 27 milliárd dollárt készül külföldön befektetni. A külföldi befektetésekben legaktívabb cégek a bányászati ágazatból kerülnek ki, de a jelentős befektetők közé tartoznak a Rusal és Sual alumíniumkonszernek és a Evraz acélóriás is. A távközlésben az MTS, a Megafon és a Vimpelcom aktív, míg az orosz bankok közül a Sberbank és az Alfa Bank vállal elsősorban külföldi elkötelezettségeket, nemrégiben pedig az orosz állam a Vneshtorgbankon keresztül szerzett részesedést az európai repülési, űr- és védelmi ügynökségben, az EADS-ban. Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek Váltott a Raiffeisen Ingatlan Alap 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:39
Együttműködési szerződést írt alá a napokban a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. és az Eston International Zrt.
Cikkek Tiltakoznak a munkáltatók és munkavállalók 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 14:33
A kormányzati oldal kész a továbbiakban szakbizottsági szinten egyeztetni a jövő évi költségvetésre vonatkozó munkaadói és munkavállalói javaslatokról
Cikkek Az ÁKK 30 milliárd forintért vásárolt vissza államkötvényt 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 13:57
Szerdán a 2007/F és a 2007/D államkötvényekből visszavásárlási aukciót rendezett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a benyújtott 69 milliárd forint össznévértékű ajánlatból 30 milliárdnyit fogadtak el. Az ÁKK közleménye szerint a szerdai visszavásárlási aukción elfogadott tételeket november 29-én fizetik ki, az ellenértékként kapott pénz befektethető a csütörtökön aukcióra kínált 2012/B ötéves és a 2017/B tizenötéves államkötvény vásárlására is. Ezekből 45, illetve 40 milliárd forintnyit hirdettek meg értékesítésre. A 2007. április 12-én lejáró 2007/F államkötvényből most kilencedszer rendezett visszavásárlási aukciót az ÁKK. A benyújtott 15,8 milliárd forint össznévértékű, 10 ajánlatból kilencet fogadtak el összesen 10 milliárd forintért. A visszavásárlás után 211,3 milliárd forintnyi 2007/F államkötvény marad forgalomban. A 2007. június 12-én lejáró 2007/D államkötvényből most hatodszor rendezett visszavásárlási aukcióra 6 ajánlat érkezett összesen 53,2 milliárd forint névértéken, ebből az ÁKK 5 ajánlatot fogadott el, 20 milliárd forint értékben. Az aukció után a 2007/D államkötvényből 335,05 milliárd forintnyi marad forgalomban. Az aukción mindkét államkötvény átlaghozama 8,15 százalék volt, 5 bázisponttal magasabb a hat hónapos diszkont kincstárjegy keddi referenciahozamánál, a november 8-án tartott legutóbbi visszavásárlási aukció átlaghozamától viszont 29 bázisponttal maradt el. Az állampapírok másodpiacán délelőtt átlagos forgalomban mérsékelt ütemben tovább ereszkedtek lefelé a hozamok. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Örülhetnek a szülők: kétórás pedagógussztrájk lesz 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 13:53
Kétórás figyelmeztető ágazati sztrájkot hirdet december 15-re, munkakezdésre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - jelentette be Kerpen Gábor elnök szerdán, Budapesten. A PDSZ a közoktatási, költségvetési és közalkalmazotti törvény több passzusa, illetve módosított rendelkezései miatt tiltakozik, amelyek akár 15-20 ezer pedagógus elbocsátását is eredményezhetik - közölte. A sztrájk idejére a diákok felügyeletét a szülőknek kell megoldaniuk - mondta el az MTI kérdésére az érdekvédő. 7,8 milliárddal kevesebb jut közoktatásra
Cikkek Bokros: leszakadás fenyegeti Magyarországot 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 13:48
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint átfogó, minden elemében összecsiszolt reformok kritikus tömegére van szükség a következő évek reformjai kapcsán
Cikkek A Gazprom szerint siker a szabad gáztőzsde 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 13:22
A Gazprom orosz gázmonopólium sikernek értékeli az első orosz szabad gáztőzsdét, amelyen az első ügyletek azt mutatják, hogy a fogyasztók az államilag szabályozott áraknál többet is hajlandók fizetni. Az első kötések 60 dolláros átlagárat mutattak ezer köbméter gázra, nyilatkozott a Gazprom hazai kereskedőrészlegének vezetője az állami televízióban. Az orosz állam az éves gázáremelést 15-18 százalékban maximálta az elmúlt években, az infláció elszabadulását megelőzendő. A Gazprom és más gázcégek ugyanakkor a jelenlegi 45 dolláros ezer köbméterenkénti belföldi árat 2010-ig meg akarják duplázni, mivel a hazai kereskedés számukra veszteséges. A Gazprom európai exportárai 250 dollár körül vannak ezer köbméterenként. Az alacsony gázár szakértők szerint az egyik döntő tényező volt az elmúlt években a látványos orosz gazdasági fejlődésben. A gáztőzsde ötletét a Gazprom dolgozta ki, annak megmutatására, hogy a hazai fogyasztók már elég gazdagok, hogy nagy tételeknél többet adjanak a hazai szabályozott áraknál. A tőzsde jóváhagyása ugyanakkor évekbe telt. Bővíti kitermelését a Gazprom
Cikkek Már nem a Dell a világ legnagyobb pc-forgalmazója 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 13:11
Az amerikai Dell Inc. adózott eredménye az üzleti éve októberben zárult harmadik negyedében 677 millió dollár volt, mindössze 11,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 606 milliónál. Ez valójában az eredményesség csökkenését takarja, mert a tavalyi harmadik negyedben 442 millió dollárnyi egyszeri átszervezési költség rontotta le a profitot. A cégre rájár a rúd: 200-400 millió dollárjába kerülhet 4,1 számítógépének visszahívása - ez minden idők legnagyobb ilyen akciója -, a Sony szállította tápegység kigyulladási kockázata miatt, közölték szeptemberben. A Dell amúgy is egyre nehezebben küzdött az idén a konkurenciával, iparági felmérések szerint nemrég elvesztette a világ legnagyobb személyiszámítógép-forgalmazójának rangját is. Telekom hírek, trendek
Cikkek Mintegy 60 százalékkal nőtt a Mol Románia forgalma 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 12:39
Meghaladta a 477 millió eurót a MOL Romania forgalma az első kilenc hónapban: 60 százalékkal nőtt a tavalyi első háromnegyed évihez képest, mondta Szalay Zsolt, a vállalat ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-nek Bukarestben . A Mol-üzemanyagok eladása mennyiségben 38,5 százalékkal növekedett, a benzinkutaknál levő üzletek forgalma 33,5 százalékkal bővült. Ezzel a cég piaci részesedése 13-ról 14 százalékra növekedett Romániában, a második helyet foglalva el a kiskereskedelmi üzemanyag-eladás piacán. Szalay Zsolt elmondta: a jó eredmények elsősorban a kiváló minőségű prémium-termékeknek és szolgáltatásoknak köszönhetők. Idén érződött igazán a Shelltől megvásárolt hálózat integrálásának és az új szolgáltatások és termékek bevezetésének hatása - mondta. A forgalom az év végére - a cég tervei szerint - meghaladja majd a 600 millió eurót. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Betarthatatlan a génmódosított növényekről szóló törvénytervezet? 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 12:36
A genetikailag módosított (gm) és a hagyományos technológiájú növények egymás mellett termesztését szabályozó törvény-tervezet betarthatatlan a gyakorlatban - hangoztatta Heszky László, a gödöllői Szent István Egyetem professzora a témáról a Parlamentben rendezett szerdai nyílt napon. Az egyetemi tanár szerint az úgynevezett koegzisztencia-törvény tervezete nem akadályozná meg a keveredést, túlzott adminisztrációs terhekkel járna, és egyébként is legfeljebb 4-8 évig lenne fenntartható. Heszky László ugyanakkor elismerte, hogy a gm-növények termesztési tilalmának kényszerű feloldása esetén szükség van egy olyan szabályra, amely az új technológia terjedését valamelyest korlátozza. A professzor szerint a kérdés megfelelő kezelése érdekében az Európai Uniónak kellene felülvizsgálnia hozzáállását a gm-növényekhez. Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke közölte, hogy az ötpárti támogatást élvező törvénytervezetet a parlament várhatóan jövő héten elfogadja. Európában is megjelent a génmódosított rizs
Cikkek Olajpénzt költenek az iraki terroristák? 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 12:30
Az iraki terroristák akcióikat részben az állami olajipar bevételeiből finanszírozták az iraki olajipari miniszter állítása szerint. A minisztérium feltárta, hogy a Baidzsi városában található olajfinomító bevételei "terrorista elemekhez jutottak el, akik e forrásokat szabotázsakcióik elkövetéséhez használták fel" - nyilatkozta Huszein as-Sarisztáni az asz-Szabáh, kormányközeli lap szerdai számában. A miniszter még hozzátette: több tisztviselőt felfüggesztett hivatalából, s még tart az üggyel kapcsolatos vizsgálat. A Bagdadtól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsiban található Irak legnagyobb olajfinomító üzeme. A fiataloktól kapta Bush a zakót
Cikkek Magyar Turizmus: elbocsátják a dolgozók negyedét 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 11:46
Az államigazgatás karcsúsítása keretében mintegy 25 százalékkal csökken az idén a Magyar Turizmus Zrt. csaknem 190 fős létszáma - mondta Róna Iván, a társaság közelmúltban kinevezett vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: a racionalizálás során nem zárnak be külképviseletet. Mint mondta, a létszámleépítéssel több mint 300 millió forintot tudnak megtakarítani, amit teljes egészében marketing feladatokra csoportosítanak át. A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint az idei évivel megegyező, 4,6 milliárd forintból gazdálkodhat a szervezet 2007-ben. Az idén valamivel több mint 3 milliárd forintot különítettek el marketing feladatokra, és csaknem 1,6 milliárd a működési költségekre. Jövőre várhatóan az arányok megváltoznak, és legalább 300 millió forinttal nő a marketing feladatok költségvetése. Négyezres elbocsátás a brüsszeli Volkswagen gyárban Elbocsátások: mikor érezzük meg? Gyurcsány: 2007 és 2008 a reformok éve lesz
Cikkek Az olaszok már megint sztrájkolnak 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 11:43
Olaszországba utazók figyelmébe: a következő hetekben sztrájkok nehezítik a légi és a vasúti közlekedést az országban. Jövő héten, szerdán egynapos sztrájkot tartanak a repülőtéri dolgozók Rómában. December elsején a milánói repülőtér poggyászkezelői szüntetik be a munkát, szintén egy napra. A csőd ellen küzdő olasz Alitalia légitársaság hajózó személyzete december 15-én rendez huszonnégy órás sztrájkot. Az olasz vasutaknál december 2-án este kezdődik ugyancsak huszonnégy órás, általános sztrájk, az elbocsátások elleni tiltakozásul. Nem készül sztrájkra a BKV Berlusconi szívesen lenne újból kormányfő Csődbe megy az olasz vasút?
Cikkek Járai újra a kormányt ostorozza, és semmi jóra nem számít 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 11:26
Ma már nem tudjuk, mikor lesz euró az országban, mert ez a konvergenciaprogram nem vezet el az európai közös valutához - a jegybank elnöke szerint stagfláció felé halad a magyar gazdaság
Cikkek Fidesz: népszavazás márpedig lesz 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 10:40
A Fidesz szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) politikailag elfogult, szakmailag elfogadhatatlan döntést hozott a párt és a KDNP közös népszavazási kezdeményezésének ügyében. Áder János, a párt parlamenti alelnöke szerdai, Budapesten tartott sajtóértekezletén megerősítette, hogy az Alkotmánybíróság elé viszik az elutasított négy kérdést. Az OVB a saját álláspontjához sem volt következetes: a hét kérdés vonatkozásában egymásnak is ellentmondó érvelést használt, az indoklás több esetben nem felelt meg a korábbi alkotmánybírósági döntéseknek - hangsúlyozta Áder János. Az ellenzéki politikus szerint az új összetételű OVB eddig az összes fideszes kezdeményezést elutasította, 12 esetben azonban a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta a bizottság döntését. A politikus elmondta, hogy napokon belül az Alkotmánybírósághoz kerül a Fidesz beadványa. Áder János hangsúlyozta, akkor is megtartják a népszavazást, ha az eredetileg kezdeményezett hét kérdés nem mindegyike kerülhet fel a szavazólapra. Az Országos Választási Bizottság a Fidesz és a KDNP hét népszavazási kezdeményezése közül hármat hitelesített hétfői és keddi ülésén: a kórházak állami és önkormányzati kézben maradásáról, a gyógyszerek patikán belüli árusításáról és a termőföld családi gazdálkodóknál maradásáról szóló kérdéseket. Elutasította viszont a tandíjról, a vizitdíjról, a nyugdíjak adózásáról és a képviselők objektív felelősségéről szóló kezdeményezést. Csak hármast kapott a Fidesz - hányast ad az Alklotmánybíróság?
Cikkek Tisztességes ajánlat: besöprik a maradék Démász-részvényeket is 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 10:37
Az Electricité de France International (EDFI) vételi jogot gyakorol a nyilvános vétali ajánlat során a tulajdonába nem került Démász-részvényekre - közölte a felvásárló a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. A vételi ajánlat november 13-án lezárult, ezzel a fő tulajdonos, a francia EDFI 95,06 százalékra növelte részesedését a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt.-ben. Az egyéb tulajdonosok november 22. és 2006 december 6. között kötelesek felajánlani részvényeiket a vevőnek. Az EDFI a részvényekért 20.000 forintot fizet, ami megegyezik a korábbi vételi ajánlat árfolyamával. A vételi jog nem vonatkozik a Démász egy darab szavazatelsőbbségi részvényére, amely a Magyar Állam tulajdonában marad. A vételi jog gyakorlása során a Deutsche Bank és a CIB Bank járnak el, mint befektetési szolgáltatók. A közlemény szerint a Démász részvényeit várhatóan november 30-án, vagy ahhoz közeli időpontban kivezetik a Budapesti Értéktőzsdéről, valamint megszűnik a kereskedésük a luxembourgi és a londoni tőzsdén is. A fel nem ajánlott részvényeket decemberben érvénytelenítik, helyettük a társaság új részvényeket bocsát ki, amelyeket az EDFI rendelkezésére bocsát. Az érvénytelenített részvények tulajdonosai jogosultak a papírok ellenértékére a törvényes elévülési határidőn belül. A Démász december 22-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a társaság zártkörűvé alakulásáról döntenek. Zártkörűvé alakul a Démász Démász: senki többet, decembertől
Cikkek Az interneten nyitott áruházat a Praktiker 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 10:33
Elsőként a magyarországi barkácsáruház-láncok közül online termékvásárlási szolgáltatást indított a Praktiker - tájékoztatta a cég az MTI-t. A Praktikernél árusított több tízezer féle cikk közül jelenleg 17 ezer termék érhető el a cég website-járól, házhoz szállítást későbbre ígérnek. A cég arra számít, hogy az online értékesítési csatornán történő kereskedéssel jelentősen befolyásolja majd a magyar barkácspiacon kialakult vásárlási szokásokat, és nagy hatással lesz az e-kereskedelem 26-27 milliárdosra becsült piacára is. A közlemény szerint a Praktiker nem alakul át "klasszikus" online áruházzá. Az interneten vásárlók otthonukból rendelhetnek termékeket, amit a hozzájuk legközelebb lévő Praktiker áruházban névre szólóan, időpontra félretesznek számukra. A házhoz szállítást csak hosszú távon ígéri a barkácslánc, amely több millió forintos IT-beruházáson van túl. A Praktiker online vásárlási rendszere a cég honlapjáról érhető el, és teljes mértékben magyarországi fejlesztés. A közlemény szerint a német Praktiker konszern magyar leányvállalatának internetes tapasztalatai és teszteredményei döntően befolyásolni fogják, hogy a Magyarországon kívüli - köztük a németországi - barkácsáruházak miyen módon és mikor vezetik be online szolgáltatásaikat. Az IT-fejlesztések következő állomása az lesz, amikor a hazai Praktiker áruházakban a cég website-jára mutató internetes terminálokat állítanak fel, illetve a pénztárzónákban a magyar kiskereskedelemben eddig még nem használt, érintőképernyős kasszákat fognak beszerelni. Ezeket már tesztelik nyolc Praktiker áruházban. Tévézzen már az interneten is! Dinamikusan nő az internet-bankolás Kaszál a barkácsóriás
Cikkek Erősödik a forint: 200 alatt a dollár 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 09:49
Szerdán reggel kissé tovább erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra körül 256,50/60 forinton jegyezték, míg kedden 256,90/95-ön állt a kurzus. Folytatódott a dollár gyengülése a nemzetközi piacokon, a csütörtöki Hálaadás ünnepre készülve sokan zárják pozícióikat. Budapesten reggel 199,50/70 forinton jegyezték az amerikai valutát, míg kedden 200-201 forint között kereskedtek vele. A piacon a forint további erősödését tartják valószínűnek, az euró valószínűleg megismétli a 256 forint alatti szint tesztelését - hasonlóan a keddi kereskedéshez. Az állampapírpiacon szerdán is élénk kereskedésre számítanak, kedden főleg hazai befektetők vásárlásai vitték lejjebb a hozamokat. A csütörtöki államkötvény aukció előtt kitüntetett figyelem kíséri majd az ötéves és a 15 éves államkötvény hozamszintjének alakulását. Ezekből 45, illetve 40 milliárd forintnyit kínál aukcióra az Államadósság Kezelő Központ. A forintpiacon az overnight kamat 7,55/75 százalékra csökkent a keddi 7,98/8,10 százalékról. Legfrissebb devizaárfolyamok Marad az erős forint - sőt... Nekünk sem mindegy, mikor van Hálaadás Vihar, tartalék, túszszedés: mégis csökken az olaj ára
Cikkek Belga amnesztia: jó napot, van itthon lőfegyver? 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 09:44
Péntekig büntetlenül bejelenthetik illegálisan őrzött lőfegyvereiket vagy következmények nélkül megszabadulhatnak azoktól a belga állampolgárok. Belgiumban mintegy 900 ezer lőfegyvert jegyeztek be a Központi Fegyverjegyzékbe, ám becslések szerint ennél jóval több van forgalomban. A most meghirdetett fegyveramnesztia nem a bűnözőknek szól, hanem azoknak a belga állampolgároknak, akik különböző módon jutottak lőfegyverhez (például örökhagyás révén), s azt nem engedélyeztették. Belgiumban korábban is szerveztek hasonló fegyveramnesztiát, akkor helyi szinten. A betiltott lőfegyvereket le kell adni, míg a magánszemélyeknél tartható fegyverek esetében a tulajdonosnak fegyverviselési engedélyt kell szereznie. Az űrben fegyverkezne Kína? Atom: Amerika újabb háborúban gondolkodik Forrás: euractiv.hu
Cikkek A bunkóság netovábbja: meglopták a tűzoltókat 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 09:37
Eltűnt egy félmillió forint értékű infravörös hőmérő a szentendrei tűzoltóságtól; az eszköz nélkülözhetetlen a tűzoltóság munkájához, ugyanakkor pótlására nincs mód. A tűzoltóság azt kéri, juttassák vissza hozzájuk az eszközt - mondta Benke Donát törzsőrmester, a szentendrei tűzoltóság sajtóreferense. A Raytek Raynger MX2 típusú infravörös hőmérő november 14-én, a Visegrádi Faipari Kft. telephelyén történt tűzeset során tűnt el. A tűz eloltása után, már a laktanyába visszatérve tűnt fel, hogy nincs meg az eszköz - mondta a sajtóreferens. Hozzátette: a pisztolyhoz hasonlító ponthőmérő lézeres fénycsóvát bocsát ki, amivel a tűzoltók meg tudják állapítani, mekkora a tárgy hőmérséklete, amire ráirányították az eszközt. Nagyon jól lehet használni például garázstűznél, amikor a helyiségben gázpalack van. Az eszközzel "rámérünk", hogy robbanásközeli állapotban van-e a palack, vagy van-e még annyi időnk, hogy ki tudjuk hozni és lehűtsük - magyarázta. Megjegyezte: a berendezés civil használatra alkalmatlan. Mint mondta, a készülék értéke 500 ezer forint és a tűzoltóság pályázat útján nyerte. Nélkülözhetetlen, nem tudjuk pótolni - tette hozzá a sajtóreferens, aki azt kérte, aki elvitte, vagy aki megtalálta az eszközt, jutassa vissza a szentendrei tűzoltóságra. Léket kapott egy hajó a Lágymányosi hídnál
Cikkek Nekünk sem mindegy, mikor van Hálaadás 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 08:52
Mérsékelt árváltozásokra számítanak az elemzők szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. Blahó Levente, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője nem vár jelentős árváltozásokat, "sávos kereskedésre" számít, és várakozása szerint a forgalom is tovább is csökkenhet. A mérsékelt érdeklődést véleménye szerint az indokolja, hogy az amerikai piacról nem érkezik egyértelmű iránymutatás a Hálaadás napi ünnep előtt. Hozzátette, hogy csütörtökön zárva tartanak, pénteken pedig rövidített kereskedéssel üzemelnek az amerikai pénz- és tőkepiacok, így a hét további részében is visszafogott kereskedés várható. Dobár Péter, a CIB Bank elemzője mérsékelt erősödésre számít. Várakozása szerint elsősorban a Mol árfolyama emelkedhet az olaj jelentős drágulása nyomán, de nem zárta ki, hogy délután már megjelennek a profit realizálások az olajrészvény piacán. A Richternél további lecsúszás várható, amennyiben a papír piacán folytatódik az aktív eladás - mondta az elemző. Hozzátette, hogy a forint utóbbi időben bekövetkezett jelentős erősödése negatívan érinti a gyógyszergyártók export bevételeit, és így a papírok árfolyamára is kedvezőtlenül hat. Pletykák és várakozások hajthatják a tőzsdéket
Cikkek Öntudatos önkormányzatiság: a lé a lényeg 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 08:34
Már reflexük, hogy Gyurcsány kinyitja a száját, ők meg kinyitják az ajtót és kimennek. Most meg be kellene jönniük - Márványi Péter jegyzete
Cikkek Vihar, tartalék, túszszedés: mégis csökken az olaj ára 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 08:29
Szerda reggel profitkivételben olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, miután kedden hirtelen drágult, mert a viharos időjárás akadályozza az alaszkai olaj exportját az ottani Valdez kikötőben. Az elemzők arra is számítanak, hogy az amerikai stratégiai olajtermék-tartalékok tovább csökkentek a múlt héten, miközben a nyersolajtartalék csak kissé növekedett. Az OPEC-tag Nigériában, a zűrzavaros helyzetben, folytatódnak a túszszedések az olajipari alkalmazottak közül. A hosszabb távú irányzat azonban továbbra is az, hogy a jó időjárási kilátások, a világgazdasági növekedés lassulása, a folytatódó túlkínálat lefelé nyomja az árakat. Hiába fenyegetnek egyes OPEC-vezetők újabb termeléscsökkentő határozattal a következő, december 14-i olajminiszteri értekezletre, ha az októberben elhatározott csökkentést is hiányosan hajtják végre, sőt, Szaúd-Arábia közölte, hogy egyes ázsiai vevői számára decemberben növelni fogja a szállítást A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, januári határidőre szerda reggel hordónként (159 liter) 59,91 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 26 centtel olcsóbb a keddi New York-i zárónál. Hajnalban előbb 6 centtel, majd 31 centtel volt olcsóbb a keddi zárónál. Amerika magával rántja Japánt Jövőre tovább nő az olajkereslet Ismét csökken a benzin ára
Cikkek Ultraveszélyes szakma: újabb orosz bankárt lőttek fejbe 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 08:26
Ismét agyonlőttek egy bankárt Moszkvában. A Szpecszetysztrojbank társtulajdonosát kedd éjjel lőtték fejbe pisztollyal egy belvárosi udvarban. Konsztantyin Mescserjakov a harmadik bankár, akit alig több mint két hónapon belül megöltek az orosz fővárosban. Szeptember 14-én a központi bank alelnökét gyilkolták meg. Andrej Kozlovot, a pénzmosó bankok kérlelhetetlen üldözőjét egy gengszter stílusú merényletben ölték meg egy futballklub területén. Október 10-én a második legnagyobb orosz bank, a VTB (Vnyestorgbank) egy moszkvai fiókigazgatóját, Alekszandr Plohint lőtték agyon egy lakóház 14. emeletén a liftben. Putyin beszólt az új EU-tagoknak Oroszország veszélyes környék - újabb bankárt gyilkoltak meg Orosz adóellenőrt gyilkoltak meg Ukránok ölték meg az orosz jegybankalelnököt? Bérgyilkosok megölték az orosz jegybankelnök-helyettest
Cikkek Pletykák és várakozások hajthatják a tőzsdéket 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 08:14
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán enyhe emelkedő nyitnak, a fejlett technológiai cégektől várt jó teljesítmény és a vállalategyesülési híresztelések hatására. A kedden megemelkedett olajár miatt azonban feltámadtak az inflációs és kamataggodalmak is, ez korlátozni fogja a részvények drágulását. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hét pont körüli nyereséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli javulással kezdhet. A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé (DJIA) szerda reggelre 11 pontot nyert, a Nasdaq összetett mutatójáé 2,50 ponttal emelkedett. Tegnap: A Mol volt a sláger a BÉT-en Drágább lett az olaj
Cikkek Amerika magával rántja Japánt 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 07:45
Japán kereskedelmi többlete 614,7 milliárd jen (5,22 milliárd dollár) volt októberben, 24,8 százalékkal kevesebb, mint tavaly októberben, jelentették a japán pénzügyminisztériumban szerdán. A visszaesést annak tulajdonítják elemzők, hogy már érződik az amerikai gazdaság lassulása, felvevőképességének csökkenése, és ez hatással lehet a japán gazdaság jelenlegi, második világháború óta leghosszabb fellendülési szakaszára. A japán export, 6,5943 billió jen, októberben 11,6 százalékkal, az import, 5,9796 billió jen, 17,4 százalékkal volt több, mint egy évvel azelőtt. A japán gazdaság, éves szintre átszámítva, 2 százalékkal bővült a harmadik negyedévben, a második negyedévi 1,5 százalékos többlet után, miközben az amerikai GDP növekedése 1,6 százalékra - három éve a legkisebb ütemre - csökkent a harmadik negyedévben a második negyedévi 2,6 százalékról. GDP-meglepetés Japánból - belehúzott a jen Mi lesz veled, dollár? Kína is kiszállt
Cikkek Dúl a hatalmi harc Gergényi székéért 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 07:35
Az országos rendőrfőkapitány szerint "kifogástalan a kapcsolat" a vezető rendőrtábornokok között. Bene László szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában többször is azt hangsúlyozta, hogy a televízió elleni támadás éjszakájának vizsgálata szakmai kérdés és "nagyon sajnálja", hogy a vizsgálóbizottság jelentését személyi találgatásokra használják. Ismeretes, hogy Gergényi Péter budapesti főkapitány bírálta a jelentést, elfogultnak nevezte annak megállapításait. Szerinte ennek az az oka, hogy a vizsgálóbizottság vezetője, Ignácz István, Pest megyei rendőrfőkapitány az ő helyére akar kerülni. A szerda reggeli interjúban Bene László azt mondta, hogy szakmai kérdésekben természetes, hogy előfordulnak nézetkülönbségek, de ő maga valamint a két másik tábornok hosszú ideje kiválóan dolgozik együtt. A budapesti főkapitány Ignácz tábornokot érintő kritikájára Bene nem reagált. Az országos rendőrfőkapitány megismételte: ő maga "nem hátrált ki" Gergényi Péter mögül. Bár a budapesti főkapitány követett el hibákat, de a történtek " az alkalmasságát nem kérdőjelezik meg". "A rendőrségnek nyugalomra van szüksége, hogy munkáját végezni tudja" - mondta az országos főkapitány, aki bejelentette, hogy még ezen a héten nyilvánosságra hozzák Gergényi tábornoknak a bizottsági jelentést kritizáló véleményét is. Gergényi hibázott, de marad Székház-ostrom: megvannak a felelősök? Gyurcsány belenyúlt: Gergényi nem mehet nyugdíjba
Cikkek Marad az erős forint - sőt... 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 07:32
A forint szerdán várhatóan a mostanában elért, viszonylag erős szint körüli szűk sávban marad, továbbra is támogatja a térségi kockázatvállalási hajlandóság a befektetők körében, írta a Dow Jones hírügynökség szerda reggel. Az elemzők aggódnak a forint hosszabb távú kilátásai miatt, azonban az idén még van lehetőség némi további felértékelődésre, amíg tart a jó hangulat a felzárkózó piacokon, idézte a hírügynökség a Commerzbank elemzőinek véleményét, akik szerint a forint az év végére 260-262/euróra eshet csak vissza, a forgalom ünnepi csökkenése miatt. Kedden napközben, 255,55/eurón a forint újabb nyolchavi csúcsot ért el. A londoni bankközi piacon a forint szerda reggel 256,59-89/euró volt, 0,04 százalékkal jobb a kora hajnalinál, 1,69 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén. Kedd este 256,81/euró volt vételi oldalon. Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Putyin beszólt az új EU-tagoknak 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 07:14
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint egyesek az EU-ban megpróbálják belehelyezni az orosz-EU viszonyt a "barát vagy ellenség elavult modelljébe"
Cikkek Csak hármast kapott a Fidesz - hányast ad az AB? 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 06:42
Volt olyan kérdés, melynek elfogadása mellett még az ellenzéki pártok delegáltjai sem találtak érveket - a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul
Cikkek Recept nélkül egyre drágább 
Privátbankár.hu | 2006. november 22. 06:39
A nem vényköteles gyógyszer-készítményeket vásárló háztartások 2005 első félévében 3.314 forintot, míg egy évvel korábban 2.949 forintot költöttek átlagosan e termékek vásárlására - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből. A 6 százalékkal bővülő forgalom több mint a felét, 53 százalékát a vitaminkészítmények, 18 százalékát a megfázás elleni szerek, 29 százalékát fájdalomcsillapítók adták. A felmérés szerint a növekvő forgalom oka az áremelkedés volt, hiszen kevesebben vásároltak az idén a nem vényköteles termékekből, mint 2005 első félévében. Az idén a megkérdezettek 42, míg egy évvel korábban 47 százaléka vásárolt nem vényköteles termékeket. A budapesti háztartások arányukhoz képest többet, míg a kis településen élők kevesebbet költenek vény nélkül kapható termékekre. A 3-4 fős háztartások, valamint az olyan családok sorolhatók ezen termékek intenzívebb vásárlói közé, amelyekben 14 évesnél fiatalabb gyermek is él, illetve a közepesnél magasabb jövedelemmel rendelkeznek - állapítja meg a Gfk. Sólyom mondja ki a végső szót? Háromból két népszavazási kérdés megbukott Világelső a magyar klónegér
Cikkek A román megoldás: társadalmi segélyalappal a gázáremelés ellen 
Privátbankár.hu | 2006. november 21. 18:43
A román kormány társadalmi segélyalapot hozna létre, hogy legalább 2008-ig a lakosságnak ne kelljen többet fizetnie a gázfogyasztásért, ebbe az alapba az osztrák OMV is befizethet, jelentették kedden román hírforrások. Ezt a tervet Calin Popescu Tariceanu román kormányfő ismertette, miután megbeszélést folytatott Wolfgang Ruttenstorferrel, az osztrák olaj- és gázipari vállalat, az OMV elnökével. Ebből az alapból állnák a lakosság gázellátási költségeinek egy részét, hogy az emberek a mostani áron juthassanak hozzá legalább 2008 végéig a fűtőanyaghoz. Romániában jelenleg a világpiaci ár 40 százalékát éri el a gáz értékesítési ára. - Az orosz gázért ezer köbméterenként 300 dollárt fizetünk, de csak 130 dollárért adjuk el Romániában - közölték az OMV-nál szeptemberben. A gázár nem az állami korlátozások miatt ilyen alacsony, hanem önkorlátozásról van szó - mondta Werner Schinhan, a Petrom vezérigazgató-helyettese. 2009-ig azonban Románia is felzárkózik a világpiaci árszintre. Gázártámogatás: érdemes jóban lenni a szomszéddal
Cikkek Háromból két népszavazási kérdés megbukott 
Privátbankár.hu | 2006. november 21. 18:42
Az Országos Választási Bizottság kedd esti ülésén megtagadta a Fidesz és a KDNP által benyújtott, a vizitdíjfizetéssel kapcsolatos népszavazási kérdés hitelesítését, mert úgy találta, hogy az a költségvetésbe ütközik. Az OVB utalt arra, hogy az alkotmány értelmében nem lehet népszavazást kiírni a többi közt olyan kérdésben, amely érinti a büdzsét. A két párt által benyújtott kérdés a következő volt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?". Ugyancsak megtagadta a nyugdíjasok munkavégzésével kapcsolatos népszavazási kérdés hitelesítését. A kérdés a következőképp hangzott volna: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát?". Az OVB ugyanakkor hitelesítette a gyógyszervásárlással kapcsolatos népszavazási kérdést. A testület egyhangúlag döntött a következő kérdésről: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?". Tandíjról nem, kórházprivatizációról lehet szavazni
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG