1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy céget akkor érdemes eladni, ha fejlesztésekkel már csak minimálisan lehet emelni az értékét; ez többnyire 5-7 évnyi működés után válik időszerűvé.
Magyarországon mintegy 800 olyan társaság létezik, amely növekedése vagy eredményessége alapján felkeltheti a befektetők érdeklődését. A Magánbankár Kft. ügyvezető igazgatója egy konferencián elmondta: egy céget akkor érdemes eladni, ha fejlesztésekkel már csak minimálisan lehet emelni az értékét; ez többnyire 5-7 évnyi működés után válik időszerűvé. Préda István szerint a mostaninál jobban kéne ösztönözni a vállalatok tőzsdére lépését is, hisz ez jó módszer lehet értékük növelésére.

Ha a tulajdonos úgy érzi, hogy az értékteremtés 80 százalékát megvalósította a cégében, jó pillanat lehet a cég eladására – mondta el Préda István. A hátralévő 20 százalék lehet az a plusz, amiért az új tulajdonosnak megéri megvenni a vállalatot.

3-5, legfeljebb 7 év az az időszak, amire valaki előre tud tekinteni. Ennél hosszabb időre csak nagy bizonytalansággal lehet jósolni - állítja a Magánbankár ügyvezetője. Az erre az időszakra eltervezett cégpálya megvalósítása után csak kevés vállalkozó sző újabb terveket; a legtöbben az álmok megvalósítása után hátradőlnek, élvezni akarják munkájuk gyümölcsét.

Sokan ezt úgy hajtják végre, hogy a céget megtartják, ám vezetését független menedzsmentre bízzák; esetleg családi berken belül tartják a vállalkozást. Mások azonban a tervek megvalósítása után eladják a céget. Préda István szerint ez utóbbi változat mellett szól, hogy az elérhető értékteremtés nagyobb részének lezárulta után már fölösleges „vesződni” a vállalat menedzselésével, mivel jelentős értéknövekedés már nem érhető el. Másrészről lehetőséget adhatunk egy új befektetőnek, hogy a saját jövőképével magasabb szintre emelhesse a céget.

Önkivásárlás

A Gazdasági Rádió Préda Istvánnal készített interjúját itt hallgathatja meg.
Vannak olyan cégek, melyek nagyon tulajdonosfüggők, ezért nehéz az eladásuk. A befektető számára problémát jelent, hogy a kivásárolt tulajdonos már nem eléggé motivált az új üzletek felkutatására, ami rontja a jövedelmezőséget. Ilyen esetekben a megoldás az, hogy a tulajdonos „kinevel” egy független menedzsment-csapatot, melynek átadja a cég technikáját, know-howját, üzleti kapcsolatait. Ezután már jól eladhatóvá válik a válllalat.

Az önkivásárlás egy technika arra, hogy a külső menedzsmentet a tulajdonos be tudja hozni a cégbe, akik így tulajdonrészhez jutnak, motiváltak lesznek. Másrészről az önkivásárlás egy „kis szüret” lehet a tulajdonosnak: mielőtt még teljesen eladja a céget - amire esetleg éveket kell várnia -, a bevétel egy részét, akár 50-60 százalékát rövid időn belül realizálni tudja.

Miért nem mennek a tőzsdére?

Magyarországon a cégtulajdonosok inkább értékesítik a vállalkozásukat, minthogy tőzsdére vigyék. Míg például Lengyelországban a tőzsdére lépést egyfajta fejlődésnek, továbblépésnek tekintik, Magyarországon ez a szemléletmód nem alakult ki. Préda István szerint ennek oka, hogy a cégtulajdonosok oda viszik a cégüket, ahol azt el tudják adni. A hazai tapasztalatok szerint sokkal nagyobb a kereslet a szakmai befektetők és a közvetítők piacán, mint a tőzsdén, az intézményi befektetők piacán. A lengyelországi szabályozás ráadásul sokkal inkább kedvez a tőzsdei bevezetésnek és forgalmazásnak, mint a magyarországi.

Érdekeltté kellene tenni a magyarországi intézményi befektetőket, befektetési alapokat, nyugdíjpénztárakat, hogy megtakarításaikat a hazai tőzsde felé áramoltassák, valamint vonzóvá kellene tenni a magánmegtakarításokat az állampolgárok számára – véli a Magánbankár ügyvezetője. Jelenleg nincs különösebb motiváció a politika részéről, hogy a nyugdíjrendszert továbbreformálja; inkább a felosztó-kirovó rendszert működtetik, mivel ez azonnali készpénzt biztosít – mondta el Préda István.
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG