.jpg)
A Goldman Sachs megjegyzi, hogy a piac is most már hasonló mértékű szigorítást áraz a következő három hónapra.
Az elemzés szerint az e havi emelést még nem lehet biztosra venni, de mivel az új Inflációs jelentés jó eséllyel a 3 százalékos cél fölé fogja jósolni a 2009-es inflációt, és a forint gyengül, ez valószínűleg átbillenti a mérleget a pénzügypolitikai testületben.
A februári kamatülésen megjelenő új Inflációs jelentés a januári átlagos forintárfolyamot és olajárat veszi majd figyelembe, márpedig a forint hozzávetőleg 2 százalékkal gyengébb, az olaj 15 százalékkal drágább volt a múlt hónapban, mint az előző, 2009-re éppen 3 százalékos átlagos inflációt jósló MNB-előrejelzés kiadásának idején - áll a GS elemzésében.
A Goldman Sachs londoni elemzői szerint mindezek alapján valószínűnek tűnik, hogy az MNB 3,8 százalékra, sőt akár 4 százalékig is emelheti a jövőre szóló inflációs prognózist, attól függően, hogy milyen mértékben veszi figyelembe a globális élelmiszerár-sokk hatását.
Az elemzés szerint a magyar jegybank most már saját hitelességéért aggódik, mivel 2009 lenne a harmadik olyan év egymás után, amelyben nem teljesül az inflációs cél.
A hosszabb távú kamatkilátás így bizonytalanná vált. A GS a második félévre, fenntartásokkal, eddig 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést szerepeltetett előrejelzéseiben, de ezt arra a feltételezésére építette, hogy a forint ingadozási sávját eltörlik.
A mostani elemzés szerint ez még mindig megtörténhet, sőt, a forint gyengesége miatt a kormány is könnyebben belemehet a sáveltörlésbe. Tekintve azonban a gyenge árfolyamszintet, az MNB még a forint esetleges meglódulása esetén is nehéznek találhatná a kamatcsökkentést, mivel az árfolyamnak a jelenlegi sáv erős végénél, sőt azon túl kellene lennie ahhoz, hogy az MNB az inflációs cél közelébe kerülhessen.
A ház mindezek alapján visszavonja az idei kamatcsökkentésekre vonatkozó eddigi prognózisait, és most azzal számol, hogy az MNB alapkamata az év végéig 8,00 százalékon marad. A GS londoni elemzői nem zárják ki azt a forgatókönyvet sem, hogy a magyar jegybanknak rövid távon még nagyobbat kell emelnie; ebben az esetben végrehajthat csökkentést, ha a kockázatvállalási hajlam javulna az év későbbi szakaszában, és a forint ezáltal erősödik.
Az elemzés szerint, ha az MNB nem emel kamatot következő ülésein, az a forint jelentős gyengülésével járhat, tekintve a piac kamatemelési várakozásait.
Az inflációs prognózis emelését más nagy londoni házak is jósolják, a Goldman Sachs által várt agresszív pénzügypolitikai válasz azonban még nem a szélesebb londoni konszenzus.
A JP Morgan londoni befektetési részlegének legutóbbi előrejelzése szerint is az MNB az Inflációs jelentésben "3,5 százalék környékére" fogja emelni a 2009-re szóló inflációs jóslatát, főleg a magasabb olajárak miatt. Nagyon szigorú inflációkövető politika esetén egy ilyen előrejelzés arra késztetné az MNB-t, hogy februári ülésén kamatot emeljen. A gyenge GDP-növekedési háttér, és a mostani forintárfolyam-kiugrás "valószínűleg átmeneti mivolta" azonban arról fogja meggyőzni a magyar jegybankot, hogy egyelőre ne nyúljon a kamathoz - áll a JP Morgan elemzésében.
A Merrill Lynch heti londoni felzárkózó piaci összesítése a gyenge növekedés miatt továbbra is számol egy-egy negyed százalékpontos csökkentéssel áprilisban, illetve júniusban, megjegyezve: a ház a konszenzusnál sokkal gyengébb, éves alapon 0,4 százalékos GDP-növekedést vár a tavalyi negyedik negyedévről.
A Dresdner Kleinwort befektetési csoport londoni elemzői ugyanakkor úgy vélik, hogy a folytatódó élelmiszer- és energiaár-nyomás, valamint a forint gyengülése és az inflációs jóslat általuk is valószínűsített emelése növeli az esélyét egy "mérsékelt pénzügypolitikai szigorításnak" a következő hónapokban.
.Ideges kereskedésben tovább gyengült a forint
Veszélyes vizeken: mi lesz veled, forint?
Amit a devizahiteleseknek most tudniuk kell
Forintpiac: van, aki már a vészharangot kongatja
Alászálltak a lakáshitelek: fogy az igény
Csak olaj volt a tűzre a Gyurcsány-híresztelés
MTI