.jpg)
Az ugyanakkor szinte biztosnak tűnik, hogy kiterjesztenék az áfában a csoportos adózás lehetőségét: az egy tulajdonoshoz tartozó - kapcsolt - vállalkozások így az egymás közötti ügyleteire nem kellene, hogy áfát számoljanak fel, illetve vonják le azt utóbb. Ez igencsak jó lenne mind a multinacionális cégeknek, mind számos hazai társaságnak: nem kevés pénzt leköthet egy időre, ha be kell fizetni az áfát, majd várni arra, hogy visszakapják.
Egy másik változtatás az áfa-csalások visszaszorítását célozná: az úgynevezett fordított adózás bevezetése. Ekkor nem a számla kibocsátója számítja fel és fizeti be az áfát, hanem a vevő, aki rögtön le is vonja azt (mint a ráfordítás áfáját) - nyilván ez csak akkor élhet, ha a vevő is vállalkozó, magánszemélyek esetében nem. Jelenleg a hulladékkereskedelemben alkalmazzák ezt a módszert - a tapasztalatok szerint sikerrel. Most a számítástechnikai cikkek forgalmazásánál vezethetik be, valamint az ingatlanügyleteknél. Ez azt jelentené, hogy ha egy áfaalany vállalkozó számítógépet vásárol, akkor nem áfás számlát kapna, hanem a 20 százalékos adót saját magának számítaná fel (eddig ezt az öszszeget odaadta a kereskedőnek), de le is vonhatná, hiszen elszámolja költségként a gépet. Magyarán ez egy könyvelési művelet, pénzbe ez neki nem kerül, viszont az áfacsalás eddigi módszereit kivédheti. A láncügyletekben szereplő cégek ugyanis egymásnak adják az akár csak papíron létező árut, s a lánc végén lévő vállalkozás visszaigényli az áfáját az addigra felsrófolt árú cikknek. Csakhogy legtöbbször a lánc utolsó vagy több szereplője eltűnik, fiktív cég, így sokszor bottal üthetik a hatóságok az elcsalt pénz nyomát.
Mindemellett rendelkezik a koalíciós "csomag" az adóhatóság felvértezéséről is - igaz, itt sem tudni, ez pontosan miben merül ki. A tervek szerint emelnék a mulasztási bírság szintjét, ami a szakértők többsége szerint időszerű, ám nem mindegy, hogy miként teszik ezt. Ha ugyanis az is jóval több büntetést fizet majd, aki nem akart csalni, csak elszámolt vagy rosszul értelmezett valamit, az nem jó. A szándékos adócsalókat viszont a mostaninál érdemes lenne jobban büntetni.
Emellett vélhetőleg többletkapacitást is kap az APEH, az még kérdés, hogy mennyit. Feladatuk viszont biztosan több lesz jövőre: bevezetnék ugyanis azt, hogy a megalakuló cégek mindegyikét ellenőriznék még a működés megkezdése előtt. Jelentősen leegyszerűsödik ugyanis a cégek bejegyzése - rövidebb ideig tart, és kevesebb pénzből is megoldható -, így fiktív céget is könnyebb létrehozni. Ez a több uniós tagországban is alkalmazott módszer ezt védheti ki valamelyest: a revizor ekkor ellenőrizheti, hogy ténylegesen megvan-e a cég bejelentett székhelye, telephelye, és ott dolgoznak-e tisztviselői.
Népszabadság
Megint üt az evások órája
Keményen le kell adózni a céges autót
Enyhülhet az ÁFA-szigor