1p
Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 4.012 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 635 milliárd forinttal, 18,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - mondta Szikora János, az APEH elnöke.
Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 4.012 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 635 milliárd forinttal, 18,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - mondta Szikora János, az APEH elnöke.

Az elnök sikeresnek nevezte az adóhivatal első félévi tevékenységét, mivel összességében időarányosan teljesültek az éves előirányzatok. Hozzátette: a növekmény kétharmada a hagyományosan kulcsfontosságúnak tekinthető kiemelt adónemek bevételéből származott.

Az általános forgalmi adó befizetés 1.665,8 milliárd forintot tett ki, ami 208,7 milliárd forinttal több a bázis időszakénál. A visszaigénylések a tavalyi 624,8 milliárdról 727,6 milliárdra emelkedtek, így  a 938 milliárdos nettó bevétel 106 milliárdos növekményt mutatott.

A személyi jövedelem adóból 801 milliárd folyt be az első félévben, 45,3 milliárddal több mint 2006 első hat hónapjában. A társasági adó bevétel 201 milliárdot tett ki, ami 10 milliárddal haladta meg a bázist.

Az APEH elnöke elmondta, hogy a társadalombiztosítási járulékból 1.488,3 milliárd folyt be, szemben az előző év hasonló időszakának 1.260,3 milliárdjával. A munkaadói járulékból a bázis időszakhoz képest 8 milliárddal több, 100 milliárd forint, míg munkavállalói járulékból 17,5 milliárddal magasabb összeg, 45,7 milliárd forint érkezett be az adóhatóság számlájára.

Az egyéb bevételekből - például innovációs járulék, kulturális járulék, környezetterhelési díj, bírságok, pótlékok - 378,1 milliárd forint származott, szemben a 2006 január-júniusi időszak 177,8 milliárdjával.

Az adóhatóság elnöke kiemelte: az adóhivatal valamennyi szakterületén jelentős többletmunkával jártak a regionális átszervezéssel, az illetékhivatalok és a Szerencsejáték Felügyelet integrációjával, az új munkatársak átvételével, valamint az adóhivatali feladatkörök további bővülésével összefüggő tennivalók 2007 első hat hónapjában. A jövedelem típusú adók és járulékoknál érvényesültek azoknak a jogszabályi változásoknak a hatásai, amelyek az adózói kör szélesítésével a bevételek növekedését segítették elő. Ezek a hatások legmarkánsabban a társadalombiztosítási bevételekben jelentek meg.

A 2006. első félévinél 11 százalékkal több, összesen 167 milliárd forint bevétel származott az adóhatósági intézkedésekből, behajtásból, kiutalás előtti jogerős visszatartásból, szankciókból.

A vizsgált időszakban az APEH 48.524 újonnan belépőt  - gazdálkodó szervezetet, egyéni vállalkozót, illetve adószámos magánszemélyt - regisztrált, a tevékenységüket megszüntető adózók száma pedig összesen 40.291 volt. Szikora János utalt arra, hogy bár az első hat hónapban befejezett 118,7 ezer ellenőrzés 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az ezekben feltárt 197 milliárd forint nettó adókülönbözet 24 százalékkal magasabb a tavalyi értéknél.

A félév végéig befejezett 5.761 vagyonosodási vizsgálatból jogerősen lezárult 1.376, 70 százalékuk megállapítással zárult, a feltárt nettó adókülönbözet 22,8 milliárd forintot tett ki, és mintegy 7 milliárd forint adó- és mulasztási bírságot, valamint késedelmi pótlékot szabtak.
 
Nem mindenki adóellenőr, aki annak látszik!
Ciki számlát kérni? Az APEH majd kedvet csinál
Veres fehérít: még szigorúbb szankciók jönnek

MTI
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG