1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A JP Morgan szerint egy hónapon belül fél százalékpontos, a második negyedév végéig összesen akár 1,00 százalékpontos magyarországi jegybanki kamatemelés valószínű.
Egy hónapon belül fél százalékpontos, a második negyedév végéig összesen akár 1,00 százalékpontos magyarországi jegybanki kamatemelés kockázatát valószínűsítette Londonban megjelent előrejelzésében a világ egyik legnagyobb befektetési csoportja, amely szerint az MNB nem a növekedést, hanem saját pénzügypolitikájának hitelességét félti. A Cityben mindazonáltal továbbra sem egyértelmű a magyar monetáris kilátások megítélése.

A JP Morgan elemzése felfedi, hogy a cég londoni elemzői a minap Budapesten tárgyaltak az MNB Monetáris Tanácsának tagjaival és a jegybank kutatóival, és a ház ennek alapján most már azzal számol, hogy a tanács hétfői ülésének "legvalószínűbb kimenetele" negyed százalékpontos kamatemelés lesz. Az előrejelzés szerint a JP Morgan elemzői nem hiszik, hogy ez "elszigetelt lépés" marad, és azt várják, hogy a következő hónapokban - jó eséllyel már márciusban - "legalább egy" hasonló szigorítás következik.

A ház szerint, ha a forint nem erősödik vissza, megvan a kockázata újabb fél százalékpontnyi kamatemelésnek a második negyedévben, 8,50 százalékra.

A JP Morgan londoni elemzői nem tartják valószínűnek, hogy ezeket a szigorításokat az MNB bármikor a közeljövőben visszafordítaná, és most már azt jósolják, hogy az alapkamat nem változik 2008 második felében; a cég eddigi előrejelzése fél százalékpontos kamatcsökkentésről szólt az év végéig.

A JP Morgan nem az egyetlen nagy londoni befektetési ház, amely - korábbi kamatcsökkentési előrejelzését felülvizsgálva - agresszív magyarországi pénzügypolitikai szigorítást vár 2008-ra.

A Goldman Sachs a tavalyi reálkereseti adatok kapcsán kiadott új londoni előrejelzésében megerősítette azt a nemrégiben közzétett jóslatát, hogy már a hétfői monetáris tanácsi ülésen fél százalékpontos kamatemelésről születik döntés. A GS szerint egyrészt "még mindig csak a tavalyi béradatokról van szó", és nem szerepelnek bennük a "sokkal fontosabb" januári új bérmegállapodások, másrészt a forint legutóbbi gyengülése és a "kedvezőtlen inflációs hírek" elhomályosítják "a bérfronton bekövetkezett javulást".

A Goldman Sachs azt várja, hogy az MNB szintén hétfőn megjelenő új inflációs jelentése 3,8 százalékra - vagyis jelentősen a 3 százalékos cél fölé - emeli a 2009-es átlagos inflációról szóló prognózist. A jegybankot aggasztja, hogy az inflációs cél folyamatos túllépése alááshatja hitelességét - áll a Goldman Sachs új előrejelzésében.

A Dresdner Kleinwort londoni kommentárja szerint a tavalyi béradatok jobbak a vártnál, és a gyenge gazdaság révén csökken a foglalkoztatás, a magyar munkapiac pedig az utóbbi évtized legnagyobb átalakulása előtt áll, ami hosszabb távon javítja az inflációs kilátásokat. E kilátások azonban rövid távon romlanak, és a kockázatok felfelé mutatnak, ezért a ház "hamarosan" kamatemeléssel számol.

A JP Morgan elemzésében - a Goldman Sachshoz hasonlóan - szintén a hitelességi aggodalmakat emeli ki. Az ismertetés szerint a cég elemzőinek budapesti tárgyalásaiból a legvilágosabban az derült ki, hogy az MNB elsősorban hitelességének elvesztésétől tart, mivel az inflációs előrejelzéseket továbbra is egyre magasabbra módosítják, és a jegybank inflációs célja az elmúlt három évben rendre nem teljesült.

Mindemellett a monetáris tanácsi tagok - miközben hisznek abban, hogy a pénzügypolitika kordában tudja tartani a másodlagos inflációs hatásokat - nem hiszik, hogy a kamatemelések érdemben ártanának a gazdasági növekedésnek. E vélekedés mögött elsősorban az a meggondolás áll, hogy a magánszektorbeli hitelfelvételek több mint fele devizaalapú - és még a forintban eladósodó háztartásokat is jórészt érintetlenül hagynák a magasabb rövid távú kamatok -, másrészt a gyenge növekedés fő oka a költségvetési szigorítás és a mezőgazdaság teljesítményének meredek visszaesése, nem pedig a feszes pénzügypolitika - áll a JP Morgan elemzésében.

A ház szerint az MNB illetékesei úgy tartják, hogy a monetáris politika nem sokat tehet a potenciál alatti növekedés lassítására vagy gyorsítására, és nem hiszik azt sem, hogy az erősebb forint érdemi hatással lenne az exportnövekedésre, mivel a munkaköltség és az adóteher sokkal fontosabb meghatározója a versenyképességnek, mint a forintárfolyam.

Az elemzés szerint annak fő oka, hogy a Monetáris Tanács még a mostani forinteladási hullám előtt keményebb alapállásra váltott, az, hogy az ellátási oldali sokkok - különösen az energiahordozók esetében - a korábban gondoltnál nagyobbak és tartósabbak. Az MNB most már elvesztette türelmét e sokkok visszatérő jellege miatt, és előremutató alapállást akar felvenni a másodlagos inflációs hatások kivédésére folytatott küzdelemben.

A gyenge valuta és az emelkedő importált infláció fokozta e szigorítási hajlamot, áll a JP Morgan elemzésében. A ház szintén azzal számol, hogy az új inflációs jelentésben az MNB emelni fogja előrejelzéseit. A JP Morgan prognózisa szerint az idei átlagos inflációs jóslat 6 százalék körüli szintre emelkedik az eddigi 5 százalékról, a 2009-re szóló pedig 3,5-3,8 százalékra 3 százalékról.

A City mindazonáltal erősen megosztott abban a kérdésben, hogy tényleg kell-e Magyarországon pénzügypolitikai szigorítás.


A Merrill Lynch befektetési csoport a magyarországi árfolyam-fejleményekről kiadott minapi - "Kísérlet az MNB sarokba szorítására" című - elemzésében azt írta: a forintra nem a globális hangulat, hanem "spekulatív természetű egyedi tényezők hatnak", és ebben a helyzetben mind a piac, mind a gazdaság szempontjából az "optimálisnál rosszabb megoldás lenne" a kamatemelés.

A Merrill Lynch szerint, ha szükségessé válna a további spekuláció elhárítása, az MNB-nek a kamatemelésen kívül egyéb intézkedések "arzenálja" áll bármikor rendelkezésére; ezek közé tartozik a közvetlen piaci beavatkozás, az árfolyamsáv-paritás eltolása, vagy akár a sáv eltörlése.

Más térségi elemzők is azzal értenek egyet, hogy nincs szükség kamatemelésre. Michal Dybula, a BNP Paribas közép-európai közgazdásza a múlt héten kiadott új inflációs és GDP-adatokat kommentálva azt mondta, hogy a magyar gazdaságra egyre inkább a stagflációs állapot a jellemző, és ebben a környezetben a magyar jegybank részéről most "súlyos pénzügypolitikai hiba lenne" a kamatemelés.

Hosszú távon jól fialna Gyurcsány ajánlata?
MNB: csökkent a kéthetes kötvények állománya
Állóvíz a devizapiacon: nem történik semmi a forinttal
Óvatosak a bankok: magasabb önerőt kérnek
Jenhitelek: megégetheti magát, aki a közelébe megy

MTI

MTI

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG