Az eddigi ingyenes, társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyfürdő-kezelésekért is fizetni kell áprilistól - nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója
Az eddigi ingyenes, társadalombiztosítási (tb) támogatással rendelhető gyógyfürdő-kezelésekért is fizetni kell áprilistól - nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója.
Horváth Gábor az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy a kezeléshez kapott egészségbiztosítási támogatásuk 2003. óta változatlan. Így egyre nagyobb veszteségük keletkezett ezeken a szolgáltatásokon. Ennek ellensúlyozására, az orvosi masszázs kivételével, amiért 600 forintot kérnek ezután, a többi gyógyfürdő-szolgáltatásért alkalmaként 200 forintot kell fizetniük majd a beutaltaknak. Ezek az összegek még ezután is jelképesnek tekinthetők - mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy még ezután is nagy lesz a különbség a szolgáltatások teljes ára és az egészségbiztosítás által a fürdőknek fizetett támogatás között. A vidéki gyógyfürdőkben már eddig is fizetniük kellett a beutaltaknak - tette hozzá.
A változások az egészségügy több területét is érintik. Az április elsejétől megváltozott jogszabályokról itt olvashat.
Horváth Gábor kitért arra is, hogy nem zárultak még le a tárgyalások, amelyeket az Egészségügyi Minisztériummal folytatnak a gyógyfürdő-támogatásokról. Egy tervezet szerint, amely még nem lépett hatályba, a tárca megemelné ugyan a szolgáltatási díjat, de ezzel egyidejűleg lecsökkenti a támogatási százalékot. Így gyakorlatilag még tovább csökkentik az OEP kiegészítéseit. Például az eddigi 401 forint helyett csak 260 forintot adna a tb a belépők támogatásaként. Nagy valószínűséggel ezt a változást is tovább kell majd követni a fürdőknek - mutatott rá a Magyar Fürdőszövetség elnökeként is tevékenykedő cégvezető.
A vezérigazgató elmondta azt is, hogy áprilistól már nem kapják a cégtulajdonos, fővárosi önkormányzattól azt a korábbi havi 10 millió forintot sem, amit eddig a tanuló-nyugdíjas jegyár-kiegészítésként kaptak. Ezek után csak a vendégek által fizetett térítési díjakra számíthat a cég - jegyezte meg.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár