Egynegyednyi szufla az Állami Nyomdában?
A Concorde elemzése szerint tarthatóak az Állami Nyomda menedzsmentjének célkitűzései. Gyurcsik Attila, a brókercég vállalati elemzője úgy véli: a negyedik negyedévben év/év alapon 6,3%-kal növekedett az Állami Nyomda árbevétele, köszönhetően a bankkártyák és más biztonsági nyomtatványok iránt növekvő keresletnek. Ez megfelel a Concorde várakozásainak – mondta Gyurcsik Attila.
A teljes éves árbevétel ugyan 4,8%-kal elmarad az előző évitől, ez azonban az elemzés szerint a 2006-os választási évből származó - egyszeri tételeknek tekinthető - bevételek elmaradásának tudható be. Ha ettől az egyszeri tételtől - mely mintegy 1 milliárd forintra rúg - eltekintünk, az éves árbevétel már 2,5%-os növekedést mutat. Figyelembe kell venni azt is, hogy az alacsony marginokkal működő, hagyományos nyomdai tevékenység fokozatos leépítése is torzítja a bevételek időbeli összehasonlíthatóságát - állapítja meg a Concorde.
A negyedik negyedéves EBITDA (adózás, kamatfizetés és amortizáció előtti üzemi eredmény) várhatóan valamivel kevesebb lesz az előző évinél, amit egy megrendelés elhalasztása, és egy 2006-os, deviza árfolyamnyereségből adódó bevétel magyaráz. Az utolsó negyedév nettó profitja ugyanakkor összhangban lesz a Concorde korábbi prognózisaival Gyurcsik Attila elmondása szerint, és év/év alapon 6,5%-os növekedést mutat. A 759 forintos várható egy részvényre jutó eredmény némileg meghaladja az Állami Nyomda saját, 750 forintos várakozását.
A cég tehát elérheti menedzsmentjének célkitűzéseit, ezért a Concorde év végére vonatkozó célára változatlanul 14 790 forint, ajánlása pedig továbbra is felhalmozás. Az ár éves távú elérése a pénteki 12 ezer forintos záróárat figyelembe véve 23 százalékos hozamot jelentene.