Forma-1: jól fogynak a jegyek a Magyar Nagydíjra
Az idei versenyen a legdrágább belépő, a háromnapos bérlet 390 euróba, csaknem százezer forintba kerül, a legolcsóbbért, a verseny napjára érvényes állóhelyért száz eurót, mintegy huszonötezer forintot kell fizetni.
Palik László, a Hungaroring Sport Rt. elnöke szerint is biztatóak a jelek, de azért korai lenne ünnepelni, hiszen kérdéses még, hogy a helyszínen hányan váltanak jegyet. Hozzátette: volt már példa arra, hogy azért voltak a vártnál kevesebben a pálya menti lelátókon, mert a verseny napján szakadt az eső.
Érvénytelen lett a népszavazás, így egyebek mellett továbbra is jár a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak az élethosszig tartó juttatás.

Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



