1p
Jelentősen javul ebben az évben a külső és belső pénzügyi egyensúly, az infláció már túljutott a csúcsponton, megkezdődött a kamatcsökkentés időszaka - az alapkamat az év végére 6,5 százalék körül lehet
Jelentősen javul ebben az évben a külső és belső pénzügyi egyensúly, az infláció már túljutott a csúcsponton, megkezdődött a kamatcsökkentés időszaka. A reálkeresetek az év egészében 4,5 százalékkal csökkennek, de ezen belül az utolsó negyedévben már stagnálnak - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legújabb előrejelzésében

A gazdasági növekedés üteme a tavalyihoz képest lassul
, de jóval meghaladja a tervezettet. Az ipari termelés 9 százalék körüli mértékben emelkedik. Ez szinte kizárólag az exportnak köszönhető, a belföldi értékesítés stagnál.

Az ipar belföldi értékesítése a beruházási és tovább-felhasználásra kerülő javak esetében kissé bővül, más árucsoportokban mérséklődik. Az építőipar teljesítménye a tavalyi csökkenés és az első negyedévi szerény növekedés után áprilisban visszaesett, az év egészében 3 százalékos bővülés várható.

Az élelmiszerek és más termékek forgalma egyaránt kisebb lett, csak a gyógyszerek és az üzemanyag forgalma emelkedett (ez utóbbiban az illegális import visszaszorulása is szerepet játszhatott).

Az export 18, az import 15 százalékkal bővül, az áruforgalom hiánya az első négy hónapban a tavalyi 900 millió euróról 500 millió euróra csökkent, s az év egészében is mintegy fele lesz a 2006. évinek. Ezzel a magyar gazdaság teljes külkereskedelmi mérlege egyensúlyba kerül.
 
Az infláció csak átmenetileg gyorsult, túl van a csúcsponton, s szeptembertől - a tavaly őszi nagy áremelési hullám bázisba kerülésével - erőteljesen mérséklődik. Éves átlagban a GKI 7 százalékos fogyasztói áremelkedést vár, de ennek mértéke az év végre 4,5-5 százalékra csökken.

A nominális bruttó keresetek a tervezettnél gyorsabban, 7,5 százalékkal emelkednek. Az üzleti szféra bérnövekedése 8,5 százalék körüli, vagyis az OÉT-megállapodás felső határánál is gyorsabb lesz. Az ősz során azonban az első négyhavi 10 százalékos ütemhez képest lassulás várható, mivel a fehéredés által generált béremelkedés már tavaly megkezdődött.

Szeptembertől kezdve a reálbérek már nem lesznek kisebbek az egy évvel korábbi szintnél. A munkaügyi kapcsolatok rendezettségének megkövetelése, a minimálbér duplája utáni járulékfizetés bevezetése, az ellenőrzések fokozása és az egészségügyi ellátás ténylegesen befizetett járulékhoz kötése nyomán szerény, de egyértelmű "fehéredés" indult meg a foglalkoztatásban.

Júniusban megkezdődött a jegybanki alapkamat csökkentése. Nyáron szerény, ősszel - az infláció esésével párhuzamosan - jelentősebb kamatcsökkentés várható, az alapkamat az év végére 6,5 százalék körül lehet. A forint tartósan erős, éves átlagban 250 forint/euró árfolyam valószínű - áll a GKI előrejelzésében.

Magyarország a figyelemreméltó kivétel
APEH: csak finomítani kell az adórendszert
Magyarország első! Adósságkibocsátásan
Megfeleződött a külkerhiány egy év alatt
A vártnál jobb lett a folyó fizetési mérleg (hanganyag)
Magasabb inflációt, de kisebb hiányt vár az Ecostat (hanganyag)

MTI
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG