A nézők a Petőfi hídtól a Margit hídig valamennyi helyszínről teljes pompájában élvezhetik a látványt, a korábbi 1500 méteressel szemben ezúttal mintegy 3700 méternyi partszakaszon. A szervezők szerint ez erősíti a biztonságot, hiszen csökken a zsúfoltság, nagyobb területen oszlanak majd el az érdeklődők.
Ünnepi kómába kerül a budapesti közlekedés
A műsor során 15 új, Magyarországon még soha nem látott látványelemet mutatnak be. Többek között Tűzmozsarak, Lángoló víz, Versengő Hidak, Stroboszkóp fantázianévre hallgató új formációk világítják majd meg Budapest egét.
| Öt halálos áldozatot és több mint 300, köztük jó néhány súlyos sebesültet követelt tavaly augusztus 20-án a budapesti tűzijáték idején kitört vihar. A kormány szakmai felelősöket marasztalt el, az ellenzék azonban politikai felelősségre vonást sürgetett. Az áldozatok hozzátartozói és a sebesültek egy része pert indított a Miniszterelnöki Hivatal ellen. |
A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a tűzijáték kapcsán kiemelt szerepet szentelnek a biztonsági intézkedéseknek. A rendezvény lebonyolításában 40 szakképzett pirotechnikai szakember vesz részt, a rakétákat speciális, a berobbanást akadályozó üvegszálas vetőcsövekből lövik ki. A kilövések egy indítókulcs segítségével bármikor megszakíthatók lesznek.
Érdemes vasárnap estig feltankolni
Az augusztus 20-ai ünnepségsorozat ideje alatt a fővárosban több mint ezer rendőr, tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember, mentőorvos, ápoló és biztonsági őr vesz részt a rendezvények biztosításában - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A vízi rendészet szintén részt vesz a tűzijáték biztosításában.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ünnepségsorozat idején nemcsak az operatív törzset és a szervezőket értesíti, hanem közleményt is kiad a várható időjárásról. A tűzijáték helyszínén lévő három óriás kivetítőn, a 20, egyenként 100 decibeles hangtornyon, továbbá a katasztrófavédelem két mobil hangágyúján keresztül is tájékoztatást kapnak az ott tartózkodók, ha vihar közeledne.
Augusztus 20: most mi lesz?
Megduplázott készültség augusztus 20-án
Egy ember felel augusztus 20-áért
Idén 225 millió jut augusztus 20-ra
MTI
Idén új elemekkel bővül az augusztus 20-ai budapesti tűzijáték, öt helyszínről lövik majd fel a rakétákat, amelyeket már a Duna 3700 méternyi partszakaszán lehet majd teljes pompájukban élvezni
Ellentétes információk.




