Lejtmenetben a BUX
A részvénypiac forgalma 68,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. A BUMIX 28,29 pontos csökkenéssel 3.435,65 ponton zárt csütörtökön, ami 0,82 százalékos gyengülés.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: negatív volt a piaci hangulat az európai piacokon, elsősorban a francia pénzintézet a BNP Paribas csütörtöki bejelentése miatt. Eszerint felfüggesztik a visszafizetéseket három alapjukból - amelyekben összesen 1,6 milliárd euró van -, mert a jelzálogkötvényekbe fektető alapok nettó tőkeértéke jelenleg kiszámíthatatlan, ugyanis "az amerikai jelzálogpiac egyes szegleteiből teljesen eltűnt a likviditás".
Az üzletkötő elmondta: a Mol árfolyamának csökkenése összefüggésben van a várakozásoktól elmaradó első féléves eredményeivel. A Mol csütörtökön tette közzé az első féléves gyorsjelentését, amely szerint az olajipari vállalat január-júniusban 160,9 milliárd forint üzleti eredményt és 86,4 milliárd forint nettó eredményt ért el, az előbbi 38 százalékkal, az utóbbi pedig 59 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a társaságnak a második negyedévben 88,4 milliárd forint üzleti és 26,9 milliárd forint nettó nyeresége volt, ami 14 százalékkal, illetve 70 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az elemzők a második negyedévre 85 milliárd forint körüli üzleti és 40 milliárd forint feletti nettó profitot vártak.
A Mol árfolyama 495 forinttal, 1,82 százalékkal 26.755 forintra csökkent, forgalma 44,9 milliárd forint volt.
Az OTP 17,2 milliárd forgalom mellett 259 forinttal, 2,52 százalékkal 10.031 forintra gyengült.
A Richter árfolyama 1,77 milliárd forintos forgalomban 775 forinttal, 2,05 százalékkal 37.100 forintra csökkent. Szektortársa, az Egis 315 forinttal, 1,40 százalékkal 22.190 forintra gyengült, forgalma 605,3 millió forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,05 százalékkal 960 forintra emelkedett, forgalma 1,79 milliárd forintot tett ki.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.


