1p
Hűtőkocsiról árulta az otthonában feketén levágott csirkéket Szentgotthárdon az a nyugdíjas férfi, akit lakossági bejelentés alapján ért tetten a Vas megyei állategészségügyi hatóság és a rendőrség.
Hűtőkocsiról árulta az otthonában feketén levágott csirkéket Szentgotthárdon az a nyugdíjas férfi, akit lakossági bejelentés alapján ért tetten a Vas megyei állategészségügyi hatóság és a rendőrség - hangzott el kedden a két szervezet közös sajtótájékoztatóján Szombathelyen.

"A férfi teherautóján 432 kilogramm vágott, tisztított és feldolgozott csirkét találtunk az ellenőrzés során, amelyeket éppen egy kapualjba beállva értékesített" - mondta Szendrődi Barnabás, Szentgotthárd rendőrkapitánya.

Hozzátette: a férfi sem a feldolgozásra, sem pedig a forgalomba hozásra nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel, ezért az ellenőrzést csákánydoroszlói lakóhelyére is kiterjesztették. "A családi háznál egy illegálisan működtetett vágóhidat találtunk, ahol a vizsgálat eddigi adatai szerint 2006 decembere és 2007 júliusa között 17 tonnányi csirkét vágtak le és dolgoztak fel engedély nélkül".

Takács Tibor alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi igazgatója elmondta: az ügyben egyelőre feljelentés kiegészítés kapcsán vizsgálódnak, egyelőre hulladékgazdálkodás esetleges megsértéséről gyűjtenek információkat. A vizsgálat alá vont férfi ugyanis azt állítja, hogy a feldolgozás során keletkező állati hulladékot egy eddig általa meg nem jelölt helyre elásta. Mivel Csákánydoroszló és Szentgotthárd is közel van az Őrségi Tájvédelmi Körzethez, akár a környezetszennyezés és a természetkárosítás gyanúja is felmerülhet.

Az ügyben egyébként várhatóan vizsgálódik majd az adóhivatal, és az ÁNTSZ is, hiszen az illegálisan levágott és árusított baromfi után feltehetően nem fizették meg az adót, illetve a közegészségügyi szabályokat is durván megsértették - hangzott el.

Szabóné Kakas Irén, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az illegálisan üzemeltetett vágóhíd megállapításaik szerint nem felel meg a legalapvetőbb élelmiszerbiztonsági és higiéniai követelményeknek sem, ezért szerintük súlyosan veszélyeztették a fogyasztók egészségét.

Kétszer annyi feketézőt csíptek fülön
Adóforintok az illegális szemétlerakás ellen
Megússzák az ÁNTSZ-razziát - tilos az Omszki-tó

MTI
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG