Precedensértékű döntés Moszkva ellen
A moszkvai Szcientológia Egyházat először 1994-ben jegyezték be. A törvényben történt változás után újrabejegyzési kérelmet adott be, ezt azonban elutasították, ezért panaszt emelt.
A Szcientológia vallást L. Ron Hubbard alapította. Az első Egyházat 1954-ben az Egyesült Államokban jegyezték be. Mára több mint 7500 egyházi szervezet, misszió, illetve csoport működik a világ 163 államában, melyek hozzávetőlegesen tízmillió tagot számlálnak. Az Orosz Államszövetségben Szentpétervártól Vlagyivosztokig több mint 40 Szcientológia egyház és misszió működik - áll az egyház közleményében.
A szcientológia áll a kórházbezárások mögött?
Sikerek és bukások: újra tele a hollywoodi kassza
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult a nyomozás.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




