Robbanás egy szentendrei benzinkúton - egy súlyos sérült
A töltőállomáson a tartályokat három dolgozó levegőztette egy ventillátor segítségével úgy, hogy egy ötven centiméter átmérőjű csövön nyomták ki a benzingőzt a levegőbe, s ekkor történt a robbanás - mondta Bényi Mónika. A balesetet feltehetően az okozta, hogy az egyik munkás egy kültéri konnektorból kihúzott egy vezetéket, s ekkor egy úgynevezett "elektromos ív" keletkezett. Mint a sajtóügyeletes mondta, ez a benzin és az elektromosság közelsége miatt alakul ki.
Hozzátette: az egy-két másodpercig tartó tűzgolyó elérte a közelben álló munkást, aki kihúzta a vezetéket a konnektorból. A férfi - aki a tartály tisztítását végző cég külsős munkatársa - testének hetven százaléka megégett, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. Bényi Mónika közölte: tudomásuk szerint a sérült túl van az életveszélyen.
A sajtóügyeletes elmondta, hogy a tűz a lakótelepet nem veszélyeztette, a lángokat megfékezték.
A szentendrei rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást - mondta Bényi Mónika, majd közölte: a rendőrség a munkavédelmi hatóság és a tűzoltóság közreműködésével vizsgálja a robbanás körülményeit.
MTI