Simonyi: mert megérdemli!

Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly valahol a dollármilliók leperkálásán túl is megérdemli ezt a kalandot – akkor gondoltam először erre, amikor kiderült, hogy a szoftver-guru nemcsak ballasztként repül, hanem felvállalta a nemzetközi űrállomás számítógépeinek felfrissítését, javítását is. Márványi Péter jegyzete

Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly valahol a dollármilliók leperkálásán túl is megérdemli ezt a kalandot – akkor gondoltam először erre, amikor kiderült, hogy a szoftver-guru nemcsak ballasztként repül, hanem felvállalta a nemzetközi űrállomás számítógépeinek felfrissítését, javítását is.

Aztán akkor jutottam végképp erre, amikor megnéztem az amerikai-magyar űrturista honlapját. Ennyire profi, jól áttekinthető, logikus és mégis látványos weboldalt ritkán találni a világháló mégoly gazdag rengetegében, mint az övé. Naná, a Word és az Excel atyja - de azért kell ehhez más is, nemcsak szoftverfejlesztő logika. Amit lehet, megtudunk, amit lehet, azt élőben látunk, és közben a blog tele van személyes érdekességekkel, a kérdések és válaszok pedig nem kerülik el az olyan kényes momentumokat sem, mint az űrturistákra olykor erőteljesen áradó rosszindulat. Aminek Simonyi érezhetően igyekszik elébe menni, de gyanítom, amint nem lesz könnyű megbirkóznia leszálláskor a kellemetlen negatív túlterheléssel, úgy nem lesz egyszerű elviselni leszállás után az ugyancsak kellemetlen negatív irigység-terhelést.

Fejjel lefelé, de magyarul az űrből Az űrturistaként a Nemzetközi Űrállomáson tartozkodó Charles Simonyi beszélt az öccsével és az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal is, de nem maradt ki természetesen a barátnő sem. Az eljegyzés már a földön lesz.

Ami szülőhazájában, Magyarországon ráadásul sokak részéről olyan formán máris jelentkezik, hogy hát Simonyi nem is magyar. Ehhez képest a weboldalán ha angolul kérdezik, angolul válaszol, ha magyarul, akkor magyarul. Ahogy ez abszolúte természetes. És nyilván magyarul is beszámol majd az élményeiről, milyen érzés Bajkonurban fellövésre készülni, rituális hajvágáson és rituális filmvetítésen is keresztül esni, sőt, ugyancsak rituálisan lepisilni az űrhajósokat a rakétához szállító busz egyik hátsó kerekét. És milyen érzés meglátni órákkal később, amikor az orosz parancsnok gyerekének fekete plüssmacskája már nem lóg a műszerfal fölé erősített zsinóron, hanem szabadon lebeg, jelezve, hogy pályára tértek, itt a súlytalanság.

Lám ez is a weboldalnak köszönhető, hogy most már biztosan tudjuk, ellentétben egyes tévéállomások téves információival, hogy az a bizonyos súlytalanság-indikátor nem maci volt, hanem cica. Simonyi repülése legalább egy-két napra, no jó, egy-két órára képes ráirányítani nálunk is a figyelmet az űrhajózás most is csodálatos világára, ami persze manapság csak akkor kerül a címlapokra, ha valami baj van fenn. A Simonyi-féle weboldalon valaki elég ingerülten kérdezi, vajon mi értelme van az űrhajózásnak, ha olyan sok a szegény ember a világ eldugott tájain? Amire az érdekes válasz: vajon az űrben működő műholdas távközlési rendszer nélkül hogyan szerezhetnénk érzékletes információkat a világ eldugott tájain élő szegényekről?

Márványi Péter