
A Moody´s azt jósolja, hogy a világgazdaság növekedési íve valahol a kettő között lesz. A hitelminősítő szerint az általa jelenleg központi forgatókönyvként jósolt "horog alakú" pálya a korábbi - most módosított - központi forgatókönyvben szereplő "U alakú" ív variánsa, és azt jelzi, hogy a fellendülés a legtöbb gazdaságban lanyha ütemű lesz. Az elemzésben az áll, hogy a világgazdasági kibocsátás eddigi visszaesése sokkal hevesebb ütemű volt a korábban vártnál, és még mindig nem lehet egyértelműen tudni, hogy a kormányok által életbe léptetett költségvetési ösztönzők hatékonyak lesznek-e.
Ha az idei év közepéig ezeknek az ösztönző csomagoknak nem lesz látható hatásuk Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban, akkor érzékelhetően megnő annak a kockázata, hogy nem egy, hanem két év "vész oda", áll a Moody´s szerdai londoni elemzésében. A cég szerint azonban máris vannak olyan adatok - és a későbbiekben még továbbiak lesznek -, amelyek a stabilizációra utalnak. Ennek oka az, hogy a vállalatok kiigazították termelésüket, és a kereslet esésénél gyorsabb ütemben szabadulnak a raktárkészletektől. Hacsak a kereslet nem omlik össze ismét, indokolt annak feltételezése, hogy a feldolgozó szektor kibocsátásának csökkenése lassul, sőt akár gyorsulás is kezdődhet, írták a Moody´s londoni elemzői.
Nemrég egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor´s az európai kilátásokról kiadott londoni elemzésében - szintén a gazdasági előrejelzési gyakorlatban egyre inkább bevett betűalakokat használva - azt írta: alapforgatókönyve 60 százalékos eséllyel "V alakú" recessziót valószínűsít, vagyis azt, hogy a meredek idei visszaesés után az év végén folyamatos élénkülés következik Európában. Az S&P megjegyezte ugyanakkor, hogy 30 százalékosra teszi a "W alakú recesszió" kialakulásának kockázatát; ennek alapján az első európai fellendülési szakaszt újabb meredek visszaesés követné jövőre.
Ez utóbbi változat lehetséges okai között említette a ház a dollár esetleges erőteljes gyengülését, abban az esetben, ha a befektetőket elrémiszti az amerikai költségvetési hiány mértéke. Ez felhajtaná az eurót, éppen akkor, amikor az európai exportőrök igyekeznének végre kihasználni a külkereskedelem feléledését.
A londoni Cityben mindazonáltal most már egyre több olyan elemzés lát napvilágot, amely valószínűsíti a globális recesszió mélypontjának rövid időn belüli elérését.
Magyar feldolgozóipar: ennél már nincs lejjebb?
Kereslet kell, nem buborékok!
Szociális válság felé sodródik Európa
Az amerikai álom azé, aki tízmilliót keres
A gazdagokat jobban "ütnék"
MTI