A Zsolnay Porcelánmanufaktúra vezetése a napokban kezdeményezte az ÁPV Zrt.-nél az egyesülést a Hollóházi Porcelánmanufaktúrával - évek óta bedolgoznak egymásnak a cégek
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra vezetése a napokban kezdeményezte az ÁPV Zrt.-nél az egyesülést a Hollóházi Porcelánmanufaktúrával - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló
Az állami tulajdonú hollóházi gyár tavaly 1 milliárd forintos árbevétel mellett 12 millió forint adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, míg a pécsi önkormányzathoz tartozó Zsolnay 1,1 milliárd forint árbevétel mellett 212 millió forint veszteséggel zárta az évet - olvasható a Baranya megyei napilapban. A két, hasonló problémákkal küszködő vállalatnál a túl nagy költségek miatt kevesebb jut piacépítésre, ezáltal félő, hogy a jövőben csökkenhetnek bevételeik. Egyesülve, hatékonyabb szervezeti felépítéssel és munkaszervezéssel ugyanakkor már komoly eredményeket érhetnének el.
A két cég kapcsolata egyébként nem újkeletű. A kapacitások jobb kihasználásáért évek óta végzik egymásnak az úgynevezett fehér porcelánáru formázását, gyártását. Az esetleges fúzió érintheti viszont Pécs 2010-es Európa kulturális fővárosa programját, melynek egyik kulcsprojektje a Zsolnay kulturális negyed kialakítása - olvasható a lapban.
Az MTI még pénteken értesült arról, hogy a két hazai porcelángyár szorosabbra fűzheti kapcsolatait, miután a 230 éve működő Hollóházi Porcelánmanufaktúrát a napokban sokadik próbálkozásra sem sikerült értékesíteni. Pálfi József, a társaság vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a két gyár közötti kapcsolat erősödése akár a hollóházi és a Zsolnay porcelángyár fúziójához is vezethet, a két cég ugyanakkor egy esetleges egyesülés után is megőrizné márkaneveit, kvázi önállóságát.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár