3p

Elindult Pakisztánba az Egyesült Államok békeküldöttsége, amely az Iránnal folytatott tárgyalások új fordulójára készül. A delegációt JD Vance amerikai alelnök vezeti, és a tervek szerint szombaton csatlakozik a felek közötti egyeztetésekhez az iráni háború lezárásáról – számol be az Al Jazeera.

A küldöttségben jelen vannak Steve Witkoff és Jared Kushner elnöki különmegbízottak is. Vance a felszállás előtt optimistán nyilatkozott, kiemelve, hogy Donald Trump „egyértelmű irányelveket” adott a delegációnak, és az Egyesült Államok nyitott a megállapodásra, amennyiben Irán jóhiszeműen vesz részt a tárgyalásokban.

Az alelnök ugyanakkor figyelmeztetett: ha Teherán félrevezető magatartást tanúsít, Washington nem lesz elnéző a folyamat során.

A tárgyalások mellett folytatódnak a harcok

A diplomáciai egyeztetések indulása mellett tovább fokozódik a katonai feszültség a Közel-Keleten. Izrael tovább bombázza Libanont, ahol a legutóbbi csapásokban legalább 200–300 ember halt meg, és több mint ezren megsérültek. A jelentések szerint a támadások célpontjai között vallási és civil létesítmények is szerepeltek, ami tovább növelte a nemzetközi aggodalmat a konfliktus eszkalációjával kapcsolatban.

Az Al Jazeera által idézett elemzők szerint Pakisztán közvetítői szerepe nemcsak politikai, hanem biztonsági és gazdasági okokból is meghatározó. A dél-ázsiai ország stratégiai helyzete – különösen az Indiai-óceán, a Perzsa-öböl és a Hormuzi-szoros térsége miatt – kulcsfontosságú lehet a tárgyalások sikerében.

Messze állnak egymástól az álláspontok

A közelgő egyeztetések alapját eltérő tűzszüneti javaslatok adják. Irán egy 10 pontos követeléscsomagot fogalmazott meg, míg az Egyesült Államok egy 15 pontos tervezetet tett le korábban az asztalra. A felek álláspontjai több kulcskérdésben jelentősen eltérnek egymástól.

A legérzékenyebb vitapont a Hormuzi-szoros helyzete, ahol jelenleg korlátozott a hajóforgalom. A szoros teljes megnyitása enyhíthetné a globális energiaárakra nehezedő nyomást, ugyanakkor Irán vám kivetését is felvetette az áthaladó hajókra, amelyet az újjáépítés finanszírozásával indokolna. Szalma Béla hajóskapitány a Trend FM-nek azt mondta, több száz hajó várakozik a szorosnál, és kizárt, hogy két héten belül rendeződjön a helyzet.

Az Al Jazeera szerint a térségben zajló események komolyan késleltethetik a tárgyalások érdemi megkezdését. Teherán ugyanis feltételként szabhatja, hogy a tárgyalások csak akkor kezdődjenek meg, ha Izrael leállítja libanoni katonai műveleteit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG