2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Izrael azt közölte, hogy a hadserege Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.

A dél-libanoni Madzsdal Zún falunál feltárt föld alatti alagútrendszert semmisítették meg, amely a Hezbollah egyik legfontosabb katonai támaszpontja volt. A detonációra előre figyelmeztették Észak-Izrael lakóit, mert akkora erejű volt, hogy téves földrengésriasztást is kiválthatott volna.

A több mint kétszáz méter hosszú, a földfelszín alatt több mint huszonöt méter mélyen, iráni technológiával épített létesítményben korábban több száz fegyvert tároltak, köztük drónokat, robbanófejeket, robbanóanyagokat, valamint izraeli célpontokra irányított indítóaknákat.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac védelmi miniszter közös közleményben számolt be az akcióról, amelyről Izrael előzetesen tájékoztatta az Egyesült Államokat és annak libanoni különmegbízottját. Az izraeli határtól mintegy tíz kilométerre fekvő Madzsdal Zún a Hezbollah egyik „előkészületi faluja” volt, amely látszólag civil településként működött, valójában azonban katonai támaszpont volt, ahonnan megfigyelték Izraelt, és a háború során támadásokat indítottak izraeli települések ellen.

Az izraeli hadsereg szerint az alagútrendszer a Hezbollah egyik legjelentősebb katonai létesítménye volt. Robbanásbiztos ajtókkal, négy indítóaknával és tizenkét helyiséggel rendelkezett, amelyeket fegyverraktárként és a terroristák elszállásolására használtak. A komplexumban több tucat szétszerelt drónt, repülőeszköz-alkatrészeket, robbanófejeket és robbanóanyagokat találtak. A létesítmény megsemmisítését célzó művelet során az izraeli hadsereg több mint húsz Hezbollah-fegyverest ölt meg.

Holnap elméletileg újraindulnak a béketárgyalások Irán és az Egyesült Államok között. A felek hétvégén újra egymást lőtték, ráadásul Irán folymatosan a libanoni békéhez, és az izraeli fegyveres beavatkozás befejezéséhez köti a közel-keleti békemegállapodás aláírását.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:50
A lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Donald Tusk kormányfőnek, a kormánynak, és szerepet kell vállalnia benne a parlamentnek is – jelentette ki Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban.
Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG