3p

Észak-Gázát az elmúlt hetekben ismét nagy erőkkel kezdte támadni az izraeli hadsereg.

Az izraeli hadsereg offenzívájában a Gázai övezet északi részén lévő lakóházakat támadott vasárnapra virradóra, és ennek legkevesebb 87 halálos vagy eltűnt áldozata van, közölte a gázai egészségügyi minisztérium. További negyven ember megsebesült a Bét-Lahíja város elleni támadásban, tették hozzá az MTI szerint.

A BBC híradása szerint a gázai minisztérium később azt is tudatta, hogy az áldozatok egy része még a romok alatt és az utakon fekszik, amelyeket a mentőalakulatok nem tudnak elérni. Izrael egyelőre vizsgálja a halottak számáról szóló jelentést, de szerinte az túlzó, és nem egyezik a saját információival. Részleteket azonban nem közöltek.

A The Guardian szerint az ENSZ közel-keleti békefolyamatának koordinátora, Tor Wennesland azt mondta, hogy „a gázai rémálom fokozódik”, „könyörtelen izraeli légicsapások” zajlanak, és a civilek sehová sem tudnak menekülni a bombázások elől. Szerinte Észak-Gázába szinte semmilyen humanitárius segély nem jut be.

Túlélők után kutatnak palesztinok egy izraeli légicsapás után a Gázai övezet déli részén fekvő al-Magazi menekülttáborban 2024. október 19-én, ebben a légicsapásban egy család legkevesebb nyolc tagja vesztette életét helyi közlések szerint
Túlélők után kutatnak palesztinok egy izraeli légicsapás után a Gázai övezet déli részén fekvő al-Magazi menekülttáborban 2024. október 19-én, ebben a légicsapásban egy család legkevesebb nyolc tagja vesztette életét helyi közlések szerint
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

A gázai minisztérium szerint az izraeli offenzíva kezdete óta – amely a Hamász Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett, csaknem 1200 áldozatot követelő terrortámadására válaszul indult – már 42 603 palesztin vesztette életét és 99 795 megsebesült.

A minisztérium szeptember közepén több mint 34 ezer gázai áldozat személyazonosságát hozta nyilvánosságra. Az akkori adatok szerint a halálos áldozatok között több mint 11 ezer gyerek, több mint hatezer nő és csaknem 3 ezer 60 évnél idősebb ember van.

Mindeközben az izraeli hadsereg a Hezbollah libanoni síita milícia elleni offenzívájában több tucatnyi helységet támadott Libanon déli részén vasárnapra virradóra, különösen Nabatíje várost, ezt immár harmadszor egy héten belül az ANI libanoni hírügynökség jelentése szerint. Harci gépek hétszer mértek csapást a városra most.

Nabatíje polgármestere is meghalt az egyik izraeli támadásban a héten, a múlt héten pedig a város piaca semmisült meg. Az Irán támogatta Hezbollah mellett a vele szövetséges Amal mozgalomnak is jelentős befolyása van a város életére, jegyezte meg az AFP hírügynökség.

Vasárnapra virradóra mintegy ötven másik dél-libanoni várost vagy falut is támadott Izrael, valamint a főváros, Bejrút két déli kerületét is - tette hozzá az ANI. Bejrút déli részén van a Hezbollah központja, ezt a városrészt számtalan izraeli támadás érte már a mozgalom elleni hadjáratban.

A Hezbollah azt közölte, hogy súlyos rakétatámadás-sorozatot indítottak vasárnap a Száfed észak-izraeli város keleti részén lévő katonai támaszpont ellen. A milícia állítása szerint már hetedszer támadta Száfedet és környékét.

Galilea északi részén a lakatlan területekre becsapódott rakéták miatt tűz ütött ki. Az észak-izraeli Cfátban tizenöt tűzoltó egység dolgozik az oltáson izraeli közlések szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG