4p

A 26 éves fiatalember 

A UnitedHealthcare vezérigazgatójának, Brian Thompsonnak a december 4-i meggyilkolásával gyanúsított Luigi Mangione családja novemberben jelentette az eltűnését, miután hátműtétét követően megszakadt a kapcsolata velük. 

A 26 éves Mangione eltűnését november 18-án jelentette a férfi családja. December 9-én pedig a rendőrség bejelentette, hogy letartóztatták Luigi Mangione-t, miután felismerték egy pennsylvaniai McDonald'sban.

A marylandi Baltimore-ban született férfinál egy úgynevezett szellempisztolyt találtak, valamint egy háromoldalas, kézzel írott dokumentumot találtak, amely a „motivációt és gondolatait” tartalmazza.

Mangione Marylandben született és nőtt fel. Büntetlen előéletű volt, akinek utolsó lakcíme a hawaii Honoluluban volt – közölte a rendőrség. Előkelő baltimore-i családból származik, és egy privát, kizárólag fiúkból álló középiskolába járt Baltimore-ban. A fiatal férfi volt az osztályban a legmagasabb tanulmányi eredményeket elérő tanuló – írja a BBC.

Luigi Mangione volt a legjobb tanuló
Luigi Mangione volt a legjobb tanuló
Fotó: Instagram

Egy korábbi osztálytársa, Freddie Leatherbury az Associated Press hírügynökségnek elmondta, hogy Mangione gazdag családból származott, még a magániskola mércéje szerint is. „Őszintén szólva, mindene megvolt” – tette hozzá Leatherbury.

Egy másik osztálytársa névtelenül Mangione közeli barátjaként jellemezte magát, és azt mondta, hogy a lövöldözés gyanúsítottjának „nincs ellensége”, és „semmi indoka” nem volt rá. 

Mangione a Pennsylvaniai Egyetemen szerzett diplomát, ahol az iskola tájékoztatása szerint alap- és mesterdiplomát szerzett számítástechnikából, és videojáték-fejlesztő klubot alapított. Egy barátja, vele egy időben járt az Ivy League főiskolára, „szuper normális” és „okos embernek” nevezte.

A fiatalember adatmérnökként dolgozott a TrueCar-nál, egy új és használt autók digitális honlapjánál 2023-ig. LinkedIn-profilja szerint Mangione korábban a Firaxis videojáték-fejlesztő programozói gyakornokaként dolgozott. Több időt töltött egy Surfbreak nevű hawaii szörfös közösségben is. Egy ismerőse szerint hátsérülése miatt távozott onnan, mert a szörfözés és túrázás miatt súlyosbodtak problémái.

A nála talált háromoldalas, kézzel írott dokumentum a nyomozók szerint utalnak az indítékaira, amellyekben megosztotta negatív szándékait a vállalattal szemben. A nyomozók szerint a biztosító vezérigazgatójának meggyilkolásának helyszínén talált töltényhüvelyekre a „tagadás”, a „védelem” és az „eldobás” szavakat írták rá. 

Az egészségügyi biztosítók kritikusai ezeket a „biztosítás három D-jének” nevezik – ez az a taktika, amelyet a vállalatok a betegek fizetési kérelmének elutasítására alkalmaznak.

A fiatalember barátai azt mondták, hogy megműtötték a hátát, de az nem világos, hogy az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos tapasztalatai mennyire befolyásolták nézeteit. De olvasa a 1978-ban, egy Kaczynski nevű ember könyvét, aki robbantásokat hajtott végre, amelyben három ember meghalt és több tucat ember megsebesült, mígnem 1996-ban letartóztatták. Mangione elismerte, hogy Kaczynski erőszakos ember volt, aki ártatlan embereket ölt meg, de szerinte a könyvet nem szabad egy őrült kiáltványaként elvetni, mert az egy szélsőséges politikai forradalmár műve.

A közösségi médiás profiljai is arra utalnak, hogy az elmúlt hónapokban megszakadt a kapcsolata családjával és barátaival. Nem sokkal azután, hogy a gyanúsított ellen vádat emeltek, a republikánus állam képviselője, Nino Mangione – feltehetően Mangione unokatestvére – közleményt adott ki, amely szerint a család „megdöbbent és le van sújtva”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG