2p

Úgy tűnik, nem jár neki mentelmi jog.

Egy New York-i bíró hétfőn elutasította Donald Trump mgválasztott amerikai elnök arra vonatkozó kérését, hogy érvénytelenítsék az úgynevezett hallgatási pénz ügyben hozott ítéletét, számolt be a BBC. Juan Merchan bíró döntésében úgy fogalmazott, hogy a Trump elleni vádpontok nem kapcsolódnak a hivatali ideje alatti „hivatalos cselekményekhez”.

Trump védelme a Legfelsőbb Bíróság júliusi döntésére hivatkozott, amely szerint az elnökök mentességet élveznek a hivatali idejük alatt végzett hivatalos tevékenységeikből fakadó büntetőeljárások alól. Merchan azonban leszögezte, hogy az ügy bizonyítékai kizárólag Trump „nem hivatalos cselekményeire” vonatkoznak. „Nem minden számít hivatalosnak, amit az elnök tesz” – idézte a Legfelsőbb Bíróság álláspontját.

Trump szóvivője, Steven Cheung „törvénytelennek” nevezte az ügyet, mondván, hogy az Alkotmány szerint azt azonnal ejteni kellene.

Az eljárás középpontjában Stormy Daniels korábbi felnőttfilmes ügye áll: Trump meghamisította üzleti nyilvántartásait, hogy eltitkolja Michael Cohen, akkori ügyvédje által Danielsnek kifizetett összeget. Cohen 2016-ban fizetett Danielsnek, hogy hallgasson egy állítólagos szexuális kapcsolatukról. Trump tagadja a vádakat.

Merchan eredetileg novemberben akart döntést hozni, de a határozatot elhalasztotta, hogy megvizsgálja az ügy kezelését Trump esetleges újraválasztása fényében.

A döntés után Trump jogi csapata várhatóan további fellebbezéseket nyújt be. A bíró még nem határozott arról, hogy Trump hivatalba lépése előtt, mandátumának lejárta után, vagy egyáltalán kiszab-e ítéletet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG