2p

Már ezen a télen megkezdődhetnek az ukrajnai háborúról szóló béketárgyalások – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden Varsóban.

Tusk a keddi kormányülést megelőző nyilatkozatban jelezte: a januárban kezdődő lengyel elnökség az Európai Unió (EU) Tanácsában azzal is jár, hogy Varsó az uniós „politikai naptárról” dönt, és talán arról is, milyen helyzet áll majd fenn „azon tárgyalások során, amelyek – bár ez még mindig kérdéses – idén télen kezdődhetnek meg”.

A kormányfő megerősítette, hogy csütörtökön Varsóba látogat Emmanuel Macron francia elnök. A látogatás egyik témájának Tusk azon megbeszélések megvitatását nevezte, amelyeket a francia elnök Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott szombaton Párizsban. Tusk jelezte, hogy más magas szintű találkozói is lesznek, aláhúzva: azt szeretné, hogy Varsó „határozza majd meg a biztonságot és a lengyel érdekek védelmét szolgáló döntések alaphangját”.

Donald Tusk igencsak készül a soros európai uniós elnökségre
Donald Tusk igencsak készül a soros európai uniós elnökségre
Fotó: Depositphotos

A lengyel kormányfő kedden Varsóban Friedrich Merz, a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség frakcióvezetőjét, kancellárjelöltet fogadta. Merz hétfőn aznapi kijevi látogatásáról a ZDF német közszolgálati televíziónak elmondta: az ukrán vezetők üdvözölték az ő javaslatát egy Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Lengyelországot magában foglaló, európai összekötő csoport létrehozására.

Emmanuel Macron látogatása kapcsán kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettestől, nemzetvédelmi minisztertől azt kérdezte a Radio Zet kereskedelmi adó műsorvezetője, hogy a francia elnök vajon a lengyel katonák ukrajnai szerepvállalására akarja-e rábeszélni partnereit? Kosiniak-Kamysz spekulációnak nevezte e feltevést, rámutatva, hogy semmilyen ukrajnai béketerv sincs meghirdetve. „Különféle javaslatok vannak az asztalon” – fűzte hozzá a politikus, hangsúlyozva egyúttal, hogy Lengyelország csak a szövetségesekkel közösen hozott döntések értelmében fog cselekedni. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Már megint alaposan lábonlőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG