2p

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmét követően Európának meg kell erősítenie az ellenálló képességét, és Lengyelország vezető szerepet játszhat ebben a folyamatban.

Mivel Trump visszatér a Fehér Házba, egyre több politikus és szakértő ösztönzi Európát, hogy vegye kezébe a biztonságát, és ez alól Sikorski sem volt kivétel.

„Európának sürgősen nagyobb felelősséget kell vállalnia a biztonságáért” – mondta az Euractivnak.

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter nagy feladatokat is vállalna
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter nagy feladatokat is vállalna
Fotó: Wikipédia

A lengyelek az élvonalban

„A megnövekedett védelmi kiadásokkal és a migrációval kapcsolatos határozott döntésekkel Lengyelország az európai politikai döntéshozatal élvonalában van” – tette hozzá.

Míg Trump az első ciklusa során többször is ragaszkodott ahhoz, hogy az Egyesült Államok szövetségesei fizessenek a saját védelmükért, ehhez még a NATO-ból való kilépéssel is fenyegetőzött, ehhez képest Lengyelország mára a szövetség vezetője a védelmi kiadásokban, 2024-ben a GDP több mint 4 százalékát költi, és a tervek szerint 2025-ben ez még tovább is nő.

„Az Európai Unióban megújított hitelességével és az Egyesült Államokkal fenntartott jó kapcsolataival Lengyelország vezető szerepet tölt be Európa ellenálló képességének erősítésében” – vélekedett Sikorski.

Lengyelországban 2023 végén a konzervatív Jog és Igazság pártjának (PiS) kormányát a Donald Tusk  vezette centrista koalícióvá váltotta fel, de a jó kapcsolatokat sikerült fenntartania a Trump- és Biden-kormánnyal egyaránt. Brüsszelben azonban üdvözölték a varsói hatalomváltást, Tusk kormánya ugyanis ígéretet tett a jogállamiság helyreállítására az országban, amelyet az uniós intézmények szerint az elődei aláástak.

A történelem szele

Ahogy Trump visszatér a hatalomba, „a történelem szele egyre erősebben fúj” – érvelt Sikorski, hangsúlyozva, hogy „Lengyelország vezetése fel fog emelkedni ehhez az alkalomhoz”.

Sikorski szavai visszhangozták Tusk korábbi kijelentését, miszerint Európa jövője inkább magától Európától függ, nem pedig az amerikai választások eredményétől, „feltéve, hogy Európa végre felnő, és hisz a saját erejében”.

„Bármi is lesz az eredmény, a geopolitikai kiszervezés korszaka véget ért” – írta a lengyel miniszterelnök az X-en november 2-án.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG