3p

Drónokat láttak az iráni város, Iszfahán felett, nem messze a kulcsfontosságú iráni atomlétesítményektől. A légiközlekedést korlátozták.

Izrael megtámadta Iránt – mondta három, az ügyet jól ismerő személy –, miközben az iráni állami média péntek hajnalban arról számolt be, hogy erői drónokat semmisítettek meg, néhány nappa azután, hogy Irán megtorló dróncsapást intézett Izraelre – jelentette a Reuters. Egyikük azt mondta a Rhírügynökségnek, hogy az Egyesült Államok nem érintett, de Izrael értesítette őket a támadás előtt.

Robbanásokat jelentettek Iszfahánból
Robbanásokat jelentettek Iszfahánból
Fotó: cbc.ca

A Fars iráni hírügynökség jelentése szerint három robbanás hallatszott a központi fekvésű Iszfahán városának egyik katonai támaszpontja közelében. Egy iráni tisztviselő azonban azt mondta a Reutersnek, hogy nem volt rakétatámadás, és a robbanások az iráni légvédelmi rendszer aktiválásának következményei. Az iráni állami tévé közölte, hogy nem sokkal éjfél után „három drónt figyeltek meg az égen Iszfahán felett. A légvédelmi rendszer aktiválódott, és megsemmisítette ezeket a drónokat a levegőben." A műsorszolgáltató később azt mondta, hogy Iszfahánban a helyzet normális, és nem történt földi robbanás.

Az izraeli hadsereg nem kommentálta a jelentéseket. Izrael korábban bejelentette, hogy megtorolja, iráni hétvégi támadását, amelyben több száz drón és rakéta is részt vett. E támadással Irán a szíriai nagykövetségének épületére adott feltételezett izraeli csapásra válaszolt. Az iráni drónok és rakéták többségét lelőtték, mielőtt elérték volna Izrael területét.

Elemzők és megfigyelők aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az izraeli-gázai háború átterjed a térség többi részére is. Ebrahim Raisi iráni elnök a pénteki csapás előtt figyelmeztette Izraelt, hogy Teherán „súlyos választ" fog adni a területét ért támadásokra. Irán csütörtökön azzal érvelt az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy Izraelt „kényszeríteni kell, hogy hagyjon fel minden további, Irán érdekei ellen irányuló katonai kalandor vállalkozással". Az ENSZ főtitkára pedig arra figyelmeztetett, hogy a Közel-Kelet „a legnagyobb veszély pillanatait éli át". Az iráni állami televízió szerint sértetlenek voltak a nukleáris létesítmények. A natanzi nukleáris telep, Irán urándúsítási programjának központi helye Iszfahán tartományban található. A teheráni, sirázi és iszfaháni repülőtereket zárva tartották, és a zárlat meghosszabbításra is lehetséges. Irán nyugati feléből pedig kitiltották a járatokat – jelentette a FlightRadar24 repülőgép nyomon követési weboldal. A Turkish Airlines és az Emirates egyes Teheránba tartó járatai visszatértek kiindulási helyükre – közölte a FlightRadar24 X-en. Az Iran Air Rómából Teheránba tartó járata a törökországi Ankarába szállt le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG