2p

A miniszterelnök a Szerbia jelentette fenyegetéssel is indokolta a beruházást.

Saját állami lőszergyárat és dróntervező laboratóriumot épít Koszovó – jelentette be a szerdai kormányülésen Albin Kurti miniszterelnök. Az MTI tudósításából kiderül: a kormányfő a hadiipar fejlesztését a Szerbiával fennálló feszült viszony miatt is szükségesnek tartja.

Ejup Maqedonci védelmi miniszter azt mondta, a lőszergyár felépítésénél szorosan együttműködnek külföldi partnerekkel. Emellett a magáncégeket is arra ösztönzik, hogy kezdjenek fegyvergyártásba. „Ma minden eddiginél nagyobb szüksége van a világnak a lőszer- és fegyverkészletek feltöltésére, de a tartalékok létrehozására is, figyelembe véve a jelenlegi biztonsági helyzetet” – mondta.

Már Koszovó is hadiipari fejlesztésekbe fog
Már Koszovó is hadiipari fejlesztésekbe fog
Fotó: Depositphotos

 

Koszovó azért is szeretné fejleszteni hadseregét, mert csatlakozni akar a NATO-hoz, de ezt egyelőre akadályozza, hogy a szövetség néhány tagállama továbbra sem ismeri el a Szerbiától való függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Koszovót független államként.

A NATO egyelőre nem támogatja, hogy a 2009-ben megalakult Koszovói Biztonsági Erőt (FSK) reguláris hadsereggé fejlesszék, de Koszovó a gyakorlatban erre törekszik egyes NATO-tagállamokkal, így az Egyesült Államokkal, Törökországgal, az Egyesült Királysággal és Németországgal is együttműködve. Létrehozásakor az FSK-t könnyű fegyverekkel látták el, de az utóbbi időben Koszovó már Javelin rakétákat és Bayraktar drónokat is rendelt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Előrehozott választás, új alkotmány – sikerül véget vetni a politika káosznak Thaiföldön?
Bózsó Péter | 2026. február 7. 17:46
Vasárnap előrehozott, országos választásokat tartanak Thaiföldön, három nagy párt küzdelmével – a progresszív, a populista és a konzervatív táborok között. A közvéleménykutatásokat a progresszív erők vezetik, nagy tervekkel.
Nemzetközi Megjött Irán válasza, így reagálnának egy amerikai beavatkozásra
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 16:50
Irán csapást mérne az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjaira, ha az amerikai erők – amelyek jelentős számban vonultak fel a térségben – támadást indítanának ellene – közölte szombaton az iráni külügyminiszter.
Nemzetközi Videón egy ukrán anya, akit felhívott az évek óta halottnak hitt fia
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 15:30
Miközben az ukrán hadseregben katonája, Nazar Daletszkij szülei több mint három éve úgy tudták, hogy elvesztették fiukat a háborúban, a héten megszólalt az anya telefonja, amelybe halottnak hitt fia szólt bele.
Nemzetközi Két hét múlva Trumphoz utazik Washingtonba Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 14:53
A tavaly november 7-i kétoldalú találkozó után ismételten, de ezúttal más meghívottak is lesznek.
Nemzetközi Trump a jó bevált eszközhöz folyamodott Iránnal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 13:35
Donald Trump amerikai elnök végrehajtási rendeletet írt alá, amely újabb vámok kiszabásával fenyegeti azokat az országokat, amelyek továbbra is kereskednek Iránnal.
Nemzetközi Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 12:56
Az Egyesült Államok júniusi határidőt szabott Ukrajnának és Oroszországnak a békemegállapodás véglegesítésére.
Nemzetközi Túl lehet a kritikus pillanatokon a pénteken meglőtt orosz tábornok
Imre Lőrinc | 2026. február 7. 12:15
Vlagyimir Alekszejev tábornokot megműtötték, majd magához tért a mesterséges kómából.
Nemzetközi Elmúlt a veszély, újranyíltak az Ukrajnához közeli lengyel repülőterek
Imre Lőrinc | 2026. február 7. 11:35
Újra megnyitották a lengyelországi Lublin és Rzeszów repülőtereit, miután „nem tervezett katonai tevékenység” miatt lezárták azokat.
Nemzetközi Trumpék irányítják Alberta szeparatista mozgalmát Kanadában?
Bózsó Péter | 2026. február 7. 10:31
Az albertai szeparatisták három állítólagos találkozó után finanszírozást kérnek Donald Trump kormányától.
Nemzetközi Már az asztalon van a 20. uniós szankciócsomag Oroszországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 17:35
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beterjesztette a huszadik szankciós csomagot Oroszországgal szemben. A nyersolajra teljes tengeri szolgáltatási tilalmat vezetnének be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG