2p

Erős külső erőbehatás miatt szakadt el december 25-én a Balti-tenger mélyén futó két távközlési vezeték, amelyet időközben sikerült helyreállítani – közölte hétfőn a finn Elisa üzemeltető vállalat.

A balti térség államai fokozott készültségben vannak az ukrajnai háború kezdte óta történt hasonló incidensek sorozata miatt, amelyek során távközlési, elektromos, illetve gázvezetékek szenvedtek károkat a tenger alatt.

A NATO közölte, hogy a történtek nyomán fokozza katonai jelenlétét a régióban.

A finn hatóságok szabotázs gyanúja miatt feltartóztatták a Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó, de az EU szerint Oroszország úgynevezett árnyékflottájához tartozó Eagle S nevű tankert, amely horgonyával okozhatta a károkat az Estlink 2 finn-észt villamosvezetéken, és négy másik távközlési kábelen. A hajó jelenleg Porvoo finnországi kikötőjében horgonyoz, ahol tüzetesen átvizsgálják, gyanúsítottként számon tartott legénységének nyolc tagját pedig kikérdezik a helyi hatóságok.

Jelenleg a finnországi Porvoo kikötőjében áll az Eagle S nevű tanker
Jelenleg a finnországi Porvoo kikötőjében áll az Eagle S nevű tanker
Fotó: Depositphotos

Az Eagle S tulajdonosa által megbízott ügyvéd azt állítja, hogy Finnország eltérítette a hajót és haladéktalanul újára kell engednie. Az illetékes bíróság pénteken elutasította ezt a kérést.

Moszkva közölte, hogy az ügyhöz nincsen köze.

A svéd haditengerészet pénteken küldött vízfelszin alatti munkákra felszerelt hajót a térségben a finn hatóságok munkájának támogatására. „A jelenlegi gyanú szerint a külső erőbehatást egy horgony okozhatta” – jelentette ki Jaakko Wallenius, az Elisa biztonsági főnöke. Az Elisa tulajdonában van a megsérült vezetékek közül két távközlési kábel.

A tájékoztatás szerint a Finnországot és Észtországot összekötő távközlési kábelekben az optikai szálakat több réteg szigetelés védi és acéllal is meg lettek erősítve. Az Estlink 2 villamosvezeték helyreállítása a finn Fingrid és az észt Elering üzemeltető vállalatok szerint a távközlési kábeleknél sokkal hosszabb időt, mintegy hét hónapot is igénybe vehet. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG