2p

Véget akarnak vetni az orosz árnyékflotta garázdálkodásának.

Annalena Baerbock német külügyminiszter újabb európai uniós szankciókat sürgetett szombaton az orosz „árnyékflotta” – vagyis az adatszolgáltatás és szakhatósági ellenőrzés nélkül közlekedő hajók – ellen, nem sokkal a Finnországot Észtországgal összekötő, tenger alatti villamosvezeték megrongálása után.

Annalena Baerbock a Funke Mediengruppe nevű médiacsoportnak adott interjújában emlékeztetett arra, hogy a Balti-tengeren szinte havonta rongálnak meg hajók fontos víz alatti kábeleket, hozzátéve:

„nehéz elhinni, hogy mindez véletlen lenne”.

„A digitalizáció korában ezek a víz alatti kábelek jelentik azokat a kommunikációs artériákat, amelyek összetartják a világunkat” – figyelmeztetett.

A Finnországot és Észtországot összekötő Estlink 2 vezetéken szerdán jelentettek meghibásodást, a finn hatóságok pedig az ügyben feltartóztatták a Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó Eagle S nevű tankert, a gyanú szerint ugyanis ennek a hajónak a horgonya rongálta meg a kábelt.

A hatóságok szerint elképzelhető, hogy szabotázsakcióról van szó, az EU pedig azt közölte: nem kizárt, hogy a tanker az orosz árnyékflotta része.

Baerbock Moszkva szemére vetette, hogy részben ezekkel a hajókkal segíti Ukrajna elleni háborúját, valamint figyelmeztetett, hogy „az árnyékflotta veszélyt jelent mind a környezetre, mind pedig Európa biztonságára nézve”.

December közepén az EU több mint 50 hajóra vetett ki szankciót, és a tárcavezető szerint további büntetőintézkedésekre van szükség.

„A NATO-tagországok szintén egyeztetnek arról, miként lehet jobb védelmet nyújtani a balti-tengeri térségnek a hibrid fenyegetésekkel szemben”

- tette hozzá.

Az utóbbi időben a skandináv és a balti térségben futó távközlési és energetikai kábelrendszerrel kapcsolatban több incidens is történt.

A finn rendőrség azt közölte szombaton, hogy vizsgálat céljából Kilpilahti kikötője közelébe vontatják az Eagle S tartályhajót, valamint biztonsági okból hajózási és repülési tilalmat vezetnek be majd a tanker körül egy tengeri mérföld sugarú körben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kellemetlen találatot vihetett be Ukrajna az oroszoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 08:55
Robbanások történtek egy olajfinomítónál.
Nemzetközi Trump egy katonai csapással ünnepelte a karácsonyt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 08:25
A Iszlám Államot támadta Nigériában az Egyesült Államok.
Nemzetközi Ötven éve nem láttak ilyet Szomália fővárosában
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:31
Mogadishunak a lakói csütörtökön önkormányzati választásokon szavaztak. Ezeket a voksolásokat annak érdekében tartották, hogy előkészítsék az utat a kelet-afrikai ország első közvetlen, országos választásaihoz, amelyekre több mint fél évszázada nem került sor.
Nemzetközi Még nem volt elég a japán jegybank elnökének?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:10
A japán jegybank elnöke, Ueda Kazuo csütörtökön a kamatemelés folytatásáról beszélt.
Nemzetközi Hatott Trump fenyegetése? – az általa kedvelt jelölt nyerte a hondurasi elnökválasztást
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 12:45
Nasry Asfurát szerdán hivatalosan is győztesnek nyilvánították, több mint három héttel a november 30-i választás után. A voksolást késések, technikai problémák és csalási vádak kísérték.
Nemzetközi Az ukránok szerint az oroszok 1,2 millió embert veszítettek
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 11:15
Oroszország mintegy 1 201 230 katonát veszített Ukrajnában a 2022. február 24-i teljes körű invázió kezdete óta – jelentette az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara csütörtökön.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij erőset üzent Putyinnak karácsonyi beszédében
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 10:30
Az ukrán elnök szenteste szólt a nemzethez, felidézve azt a hagyományos hiedelmet, miszerint ezen az éjszakán „megnyílnak az egek”, és az ukránok egyetlen kívánságot fogalmaznak meg.
Nemzetközi Joggal félhet az elnökválasztástól Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 09:30
Egy szoros első forduló után a jelenlegi elnök még bejutna a másodikba, de ott két lehetséges jelölttel szemben is alulmaradna egy karácsonykor közzétett ukrán közvélemény-kutatás szerint.
Nemzetközi Tucatnyi ország ítélte el Izraelt a telepespolitikája miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 08:30
Több ország, köztük Nagy-Britannia, Kanada, Németország, szerdán elítélte az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyását 19 új telep létrehozására a megszállt Ciszjordániában, kijelentve, hogy azok sértik a nemzetközi jogot, és az instabilitás fokozásának kockázatát hordozzák magukban.
Nemzetközi Brüsszel beszólt Washingtonnak
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 15:24
Az Európai Bizottság elítélte, hogy kitiltottak öt európai tisztségviselőt az Egyesült Államokból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG