2p

Vasárnapra estek a helyhatósági választások idén az országban.

Helyhatósági választásokat tartanak vasárnap Törökországban, a legfontosabb verseny Ankara és Isztambul irányításáért folyik, és az eredményeket széles körben a kormány támogatottsága felmérésének is tekintik - jelentették hírügynökségek.

A végeredmény Erdogan elnök számára sem mindegy
A végeredmény Erdogan elnök számára sem mindegy
Fotó: EPA

Isztambulnak 2019 óta ellenzéki polgármestere van, a szekuláris Köztársasági Néppártot (CHP) képviselő Ekrem Imamoglu, aki ismét indult a tisztségért. Az ország legnagyobb városát előtte 25 éven át az AKP, azaz Recep Tayyip Erdogan elnök pártja irányította. Erdogannak érzelmileg is fontos Isztambul irányítása, mert ott kezdte politikai karrierjét: 1994-ben ő lett a polgármester.

A dpa hírügynökség szerint ha Imamoglu most is nyer, akkor akár ellenfele is lehet Erdogannak a 2028-as elnökválasztáson. Viszont a polgármester ellen per folyik választási tisztségviselők megsértése vádjával, és ha ebben jogerősen elítélik, akkor többé nem vállalhat köztisztséget. Isztambulban az AKP polgármesterjelöltje Murat Kurum, aki várostervezési miniszter volt Erdogan egyik kormányában. A felmérések szerint szoros verseny várható közte és Imamoglu között. Mindazonáltal még 47 másik polgármesterjelölt van a 16 millió lakosú metropoliszban.

Ankarának szintén ellenzéki polgármestere van, Mansur Yavas, és szintén újraindult a választáson, amelyet a felmérések szerint meg is fog nyerni az AKP jelöltjével, Turgut Altinokkal szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG