2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Moszkva hivatalosan egyáltalán nem beszél az orosz áldozatok számáról, de mások követik az elesett katonákról szóló statisztikákat. A most közölt számnál is több lehet a halott, ennyit mondanak biztosra az elérhető adatok alapján. 

A BBC szerint Oroszország katonai halálos áldozatainak száma Ukrajnában már meghaladta az 50 ezret.

A BBC Russia, a Mediazona független médiacsoport és önkéntesek 2022 februárja óta vezetnek statisztikát a halálos áldozatokról. A BBC szerint a hivatalos jelentésekből, a média híradásaiból és a közösségi médiából származó nyílt forrású információkkal dolgoznak, a temetőkben pedig az új sírok segítségével sok elesett katona kilétét sikerült megállapítani.

Orosz harckocsi roncsa mellett ukrán katona.
Orosz harckocsi roncsa mellett ukrán katona.
Fotó: MTI/AP

A BBC megállapításai szerint több mint 27 300 orosz katona halt meg a harcok második évében. A halálos áldozatok száma - több mint 50 000 - nyolcszor magasabb, mint az eddigi egyetlen hivatalos nyilvános oroszországi közlés, amelyet Moszkva a halálos áldozatok számáról adott még 2022 szeptemberében. 

Az orosz halálos áldozatok tényleges száma ennél valószínűleg sokkal magasabb. Az elemzés például nem tartalmazza az oroszok által megszállt Donyeckben és Luhanszkban elesett milicisták számát. 

Oroszország nem kívánta kommentálni a közzétett adatokat - írja a BBC.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megtrollkodta Vlagyimir Putyint, de Kanadát is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:54
Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon.
Nemzetközi Durván egymásnak ment Trump és az amerikai média
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:56
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tisztségviselője ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba – jelentette be a három sajtóorgánum közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
Nemzetközi Orosz csapatok által használt hidakat romboltak az ukrán erők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:46
Kétségbeesett légicsapásokat hajtott végre az ukrán légierő. A II. világháborús, felperzselt föld taktikájára emlékeztet a támadás.
Nemzetközi Égető hiány lehet repülőgép-üzemanyagból Európában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 09:36
Az ázsiai beszállítók számára ez kedvező, hiszen Európa jóval magasabb áron kénytelen megvenni az üzemanyagot, mint az iráni háború előtt.
Nemzetközi Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 08:28
Megjelentek a hétfő reggeli adatok az oroszországi parlamenti választásokról: egyéniben szinte nincs ellenfele az Egységes Oroszország pártnak.
Nemzetközi Kiderült a következő Trump-Zelenszkij találkozó helyszíne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 07:17
A két államfő vasárnap este beszélte meg a részleteket telefonon.
Nemzetközi Újabb tartományokban győztek a szélsőségesek Németországban, Merz katasztrófáról beszél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 06:37
Katasztrofális eredménynek nevezte a német kancellár a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választási eredményét Mecklenburg Elő-Pomerániában. A CDU mindössze a szavazatok 4,9 százalékát szerezte meg.
Nemzetközi Mind a hat frontszakaszról előrenyomulásról számoltak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 20. 16:31
Öt település elfoglalásáról tettek bejelentést.
Nemzetközi Nem várt helyről kapott kritikát Putyin
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 20. 15:42
A Nemzeti Tömörülés az ukrajnai orosz invázió előtt kifejezetten oroszbarát volt.
Nemzetközi Peter Pellegrini reagált Robert Fico szavaira
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 20. 14:44
A szlovák államfő szerint a NATO 5. cikkelyével kapcsolatos kijelentéseknél mérlegelni kell a szavakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG