2p

Szeptember 21-én vette kezdetét a legendás sörfesztivál, az Oktoberfest, amelyre idén is több ezren kíváncsiak. Bár a sör drágább, a hangulat ismét páratlan, és október 6-ig az is marad.

Dieter Reiter müncheni polgármester két ütéssel csapra verte az első söröshordót, és ezzel a hagyományos aktussal nyitotta meg szombaton az Oktoberfest sörfesztivált Münchenben.

Előzőleg, a délelőtt folyamán a sörkertek, sörsátrak házigazdái hosszú sorokban vonultak ki szekereken, sörgyári kocsikkal, fúvószenekarok kíséretében napsütéses időben a fesztivál helyszínére, a Theresienwiesére. Az utcákon ezrek sorakoztak, majd amikor a rendezők megnyitották a kapukat, tódultak be a „Wiesn” területére.

A sör ünnepe
A sör ünnepe
Fotó: Pexels

Tavaly 7,2 millió vendég érkezett a 18 naposra bővített fesztiválra, ami a szervező, München városának statisztikái szerint a nyilvántartás 1980-as kezdete óta rekordnak számít. Az idén az október 6-ig tartó népünnepélyre mintegy hatmillió látogatót várnak.

A sör ismét drágább lett. Egy literes korsó (Maß) 13,60-15,30 euróba kerül. A felszolgált víz literenként tíz euróba kerül, de tavaly óta már ingyen is lehet ivóvízhez jutni kutaknál.

A solingeni és müncheni merényletek miatt az idei fesztivált fokozott biztonsági óvintézkedések mellett tartják meg.

A bejáratoknál végzett ellenőrzések és a magas rendőri jelenlét már régóta részei a kidolgozott biztonsági koncepciónak, csakúgy, mint a nagyméretű táskák, kések és üvegpalackok bevitelének a tilalma. A drónok reptetése is tilos a terület felett – írja az MTI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nő a hajléktalan gyerekek száma Oroszországban
Elek Lenke | 2026. május 3. 11:44
Van aki direkt betöri a kirakatot, hogy bevigyék melegedni a rendőrörsre.
Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG